Félezer érettségiző Fényes lovasünnep

Transcription

Félezer érettségiző Fényes lovasünnep
Hogyan festett a politikai élet és a kampány a múlt században? Mit köszönhetünk Gömbösnek, hogyan lavírozott Szilády, mit tanult a halasi paraszt?
A veszprémiek ellen is elbukott meccs lehet az utolsó hazai vereség NB I-es színekben..
Esztétika Bori magyar
és erotika túrabajnok
Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja • Alapítva: 1987-ben
2010. május 5. • XXIV. évfolyam 18. szám • Ára: 165 Ft
Hardy-Horváth Mária és az érzelmek mélye (5. o.)
Az ország legjobbja a Fazekas diákja (12. o.)
fotók: kohout zoltán
www.halasmedia.hu
KNKSE: egyelõre
romokban a csapat
(11. o.)
(4. o.)
Botokkal estek egymásnak a pártok
Halason, de volt, aki betartotta ígéretét...
Jogot, békét! – tüntetni fognak a pszichiátriai dolgozók
Pénteken tiltakozó demonstrációt tartanak a becsületüket és a szakmai hírüket féltő alkalmazottak, akik keresztülvonulnak a belvároson
Felemelik szavukat a szabadságukhoz, a méltányos és az gyei fenntartású pszichiátriai otthon dolgozói. Miközben az sajtó magatartását az ügyben. Úgy vélik, míg az egyre ellent- csi hírnevét senki sem tartotta tiszteletben, és az ártatlanság
egyenlő bánásmódhoz, az ártatlanságuk vélelméhez, a jó hír- igazságszolgáltatás több ápolót letartóztatott, az intézmény mondásosabb és súlyosan ártó rágalmak nagy nyilvánosságot vélelme sem illette meg a meghurcolt pszichiátriai intézetet.
nevük és a szakmai munkájuk védelméhez való jogukért a me- dolgozói a Halasi Tükör múlt heti számában élesen bírálták a kaptak, addig az otthon és alkalmazottainak szakmai és erköl- Részletesebb jelentésünket lásd lapunk 2. oldalán!
Büntet(hetet)len külföldiek?!
Sem a városközponton életveszélyes tempóban keresztülszáguldozó szerb buszok, sem
az „osztrák” személyautók, sem
általában a külföldiek nem akadályozhatók meg a gyorshajtásban – legalábbis nem a büntetés
KöszönjüK,
Magyarország!
fotó: pál lászló
Félezer érettségizõ
elrettentő erejével. Ez derül ki
abból az összeállításból, amelyet lapunk készített a jelenségről. Az ok: az EU-ban nincs
olyan törvény, ami szabályozza,
hogy az egyes tagállamok hatóságai hogyan kaphatnak meg
csik_bp.indd 2
2010.04.26. 13:10:56
Milliós kár és
Fényes lovasünnep városbénító áramszünet
Hétfőn magyar nyelv és irodalom- Kiskunhalason közel 500-an. A Bibó levelezős –, a II. Rákócziban 104-en,
ból, kedden matematikából érettsé- István Gimnáziumban 134-en, a Szi- a Vári Szabó-iskolában pedig 120-an
giztek az oktatási intézményekben, ládyban 131-en – 88 nappalis és 43 vizsgáztak.
A lakók becslése szerint több millió
forintos is lehet az összes kár azután,
hogy múlt szerdán feszültségingadozás miatt meghibásodtak az elektromos berendezések a Semmelweis tér
társasházaiban. A Démász első közlé-
sében készséggel közölte, hogy miután
megvizsgálta a kárigényeket, jótáll a
fogyasztóknak okozott költségekért és
veszteségekért.
Vasárnap aztán már áramszünet borzolta a halasiak kedélyét: lakások szá-
zai sötétültek el a Kossuth, a Bocskai
és a Bem utcai lakótelepen; elnémultak a telefonok, a helyi rádió, nem működött a kábeltelevíziós szolgáltatás és
az internet, de akadozott a melegvízszolgáltatás is. (3. o.)
Regionális gyermeknap!
fotó: kovács iván
Kiskunhalason első ízben kerül sor június 5-én a dél-alföldi
régió nagycsaládos egyesületei részére szervezett Regionális
gyermeknapra. A szervezők becslései szerint 1000-1500 vendég érkezik a városba, de várnak a helyszínre, a városi strandra
minden halasi családot is, hiszen a programok nyitottak, azokon
bárki részt vehet. A helyi nagycsaládosok szeretnének minden
gyermek részére meglepetéssel szolgálni, s ehhez kérik a hala-
Rekord számú nézősereg, meglepetés-végeredmény, szívig hatoló,
szép pillanatok – szavakkal aligha
összegezhető, mennyi minden tör-
tént, és mi mindent adott a halasiaknak és a vendégeknek a halasi
lovasünnep, amely egy emlékezetes pályafutás végét is nemes ke-
retek között búcsúztatta szombat
délután. Részletes jelentéseink a
hétvége eseményeiről a 2., az 5., a
8. és a 12. oldalakon!
siak segítségét is! – Zsákbamacska-ajándék céljára várunk minden olyan kis méretű, még jó állapotban lévő játékot, ami otthon
már csak fölösleges kacat, de más gyermeknek még örömet
adó újdonság lehet, például plüss játék, kis autó, kis könyvecske, ceruza vagy bármi más – tájékoztatta lapunkat a Fészekrakó Egyesület illetékese. A tárgyakat a Boróka Civil Házba várják
nyitva tartási időben (minden nap 10 és 19 óra között).
adatokat egy másik tagországban nyilvántartásba vett jármű
üzemben tartójáról. Ha a gyorshajtó adatai nem ismertek, akkor a hatóság sem tud eljárni.
További részletek lapunk 2.
oldalán!
A TARTALOMBÓL
A közösségi éden története
Hanyatló világunk talán legszomorúbb jelképei az üresen álló tanyasi iskolák. Az ’iskola’ szó ma használt
formájában ki sem fejezi azt a lelki-közösségi hajlékot és forrást, amit
egykor ezek a tanyasi-falusi központok jelentettek az ott élőknek. A tajói intézmény bár évtizedek óta nem
használták eredeti funkciójában, ma
mégis új életre kel – és könyv jelenik
meg róla Halason. (9. o.)
Igazgatókeringő
Egyelőre nem tudni, hogy ki lesz
majd a Bibó-gimnázium és a Százszorszép Óvodák igazgatója, mivel a
képviselő-testület nem tudott dönteni. A középiskola vezetésére ketten
pályáztak, de egyiküket sem találták
alkalmasnak, a jelenlegi óvodavezetőt
pedig nem támogatják. (2. o.)
Csendesebb a dühös csaj
Karafiáth Orsolya költő, fordító, publicista és énekesnő A fekete macska című előadással látogatott
el Kiskunhalasra, a városi könyvtárba. Karafiáth Orsolya a kortárs magyar irodalom jeles képviselője. Munkássága elismeréseként 2005-ben a
Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehette át. Közönsége jó
anekdotázónak is tartja a költőt, aki
rendszeres szereplője a televíziós
csatornák műsorainak is, ahol versei
mellett extravagáns megjelenésével
is felhívja magára a figyelmet... (6. o.)
 Hírek
www.halasmedia.hu
2010. május 5.
Méltányosságért és védelemért
tüntet a pszichiátria Halason
Ezer külföldi
megússza a gyorshajtást
„Minket is megillet a méltányossághoz, az ártatlanságunk vélelméhez, a jó hírnévhez fűződő jog!”
Lehetetlen behajtani a bírságot
Csak a
bizonytalanság biztos...
Egyelőre nem tudni, hogy ki
lesz majd a Bibó István Gimnázium és a Százszorszép
Óvodák igazgatója, mivel a
képviselő-testület nem tudott
dönteni. A középiskola vezetésére ketten pályáztak, de
egyiküket sem találták alkalmasnak, a jelenlegi óvodavezetőt pedig nem támogatják.
Több mint egy órán át tartó zárt
ülés keretében tárgyalt a képviselő-testület az intézményvezetői
pályázatokról. A Bibó István Gimnázium igazgatói posztjára ketten,
Rapavi Róbert és Rapcsák Csaba pályázott. Mindkettőjük élvezte a tantestület, illetve a diákság
bizalmát, csak éppen a döntéshozókét nem. A vita csukott ajtók
mögött zajlott, annyit lehet tudni,
hogy kemény szócsata alakult ki.
Részletek nem ismertek, csak a
végeredmény. E szerint egyik pályázót sem találta a testület alkalmasnak, ezért a következő ülésen
olyan előterjesztés készül, amely
egy évre garantálja az igazgató személyét. Nem tudtak dönteni a Százszorszép Óvoda vezetői posztjának betöltéséről sem.
A zárt ülés végén annyit lehetett
megtudni, hogy Nyerges Pálnét nem támogatja a képviselőtestület. Itt is egy évre választanak majd igazgatót. Eldőlt viszont
az ugyancsak régóta lebegtetett
Kertvárosi Általános Iskola vezetői
kérdése. Kovács Sándor megkapta a testület bizalmát, így 5 évig ő
irányítja az intézményt. Mint emlékezetes, egy évvel ezelőtt több
iskola és óvoda vezetői posztjával
kapcsolatban ütközött a két oldal,
most ennek a csatának az újabb
fejezete íródik.
JL
További vizsgálat
Megtérítik a kárt, de folytatódik a revízió
Zárt ülésen tárgyaltak a Költségvetési Intézmények Gazdasági szervezeténél történt vizsgálatról a képviselő-testület tagjai. Annyit lehet tudni, hogy a vizsgálat tovább tart, a korábbi igazgató Illés Andrea jelezte: megtéríti az okozott kárt.
Szabálytalanságok egész sora történt
a Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezeténél, és a korábbi vizsgálatokat újabbak követik majd. A képviselő-testület zárt ülésen tárgyalt a
kérdésről, ezt követően tájékoztatta a
nyilvánosságot a polgármester. Az biztos, hogy a vezetői posztra új pályázatot írnak ki, addig Imre Miklósné látja
el a feladatot. Az is kiderült, hogy a II.
Rákóczi Ferenc Szakközépiskola gazdasági vezetőjének irányításával to-
vábbi vizsgálódásokat tart szükségesnek a testület. A polgármester azt is
közölte, hogy a korábbi vezető, aki ellen munkaköri kötelezettség megszegésének alapos gyanúja miatt fegyelmi
eljárás indult egy hónappal ezelőtt, lemondott a közalkalmazotti jogviszonyról. Illés Andrea azt is jelezte a városvezetőnek, hogy megtéríti az okozott
kárt, amelynek mértéke nem ismert.
jl
Szerény becslések szerint is
évente legalább ezer külföldi
úszta meg eddig a gyorshajtást
a halasi kapitányság illetékességi
területén, ugyanis lehetetlen velük szemben érvényesíteni a közigazgatási bírságot. Ez a legenyhébb sebességtúllépés 30 ezres
büntetésével számolva is több
millió forint.
A korábbi években kevesebb külföldi
gyorshajtó úszta meg a büntetést, mint a
közigazgatási bírság bevezetése óta. Ha
ugyanis a rendőrség nem állította meg
őket, semmiféle pénzbüntetést nem lehet behajtani tőlük. Ami még nonszensz:
a száguldozó autó tulajdonosának adatait sem tudják a hatóságok megállapítani. Pedig a rendőrségi tapasztalat
az, hogy a külföldiek, főként az átutazó vendégmunkások nem igazán tartják magukat a sebességkorlátozásokhoz. A kiskunhalasiak órákat tudnának
mesélni az 53-ason száguldó buszról,
amely minimum 80 kilométeres sebességgel előz a zebrán vagy a kereszteződésben. Ezek ellen kevés eszköze van a
F Nem mindenki lassú
rendőrségnek, a modern traffipaxok ellenére sem sikerül elérni azt, hogy a szabálysértő bűnhődjön. A rendészeti tárca
szerint ennek az az oka, hogy az EU-ban
nem létezik olyan törvény, amely megszabná, hogy az egyes tagállamok hatóságai hogyan kaphatnak meg adatokat
egy másik tagországban nyilvántartásba vett jármű üzemben tartójáról. Ha a
gyorshajtó adatai nem ismertek, akkor
a hatóság sem tud eljárni. A halasi kapitányság illetékességi területén főként
a vendégmunkások haza-, illetve vissza-
Új tagokkal bővült
a halasi borlovagrend
Ballagás: első felvonás
FOTÓ: pozsgai ákos
Igazgatókeringő
A borudvar háromnapos rendezvénysorozatának idén is kiemelkedő
eseménye volt a halasi Cultores Moris Redemptionis Borlovagrend új
tagjainak avatása. Ezúttal Körösi Jánosné és Szakál Lajos nyert felvételt, akik teljesítették a próbatételeket.
A Borlovagrend Tanácsa előzetesen
megvizsgálta a két nevezett személy
eddigi életvitelét, borszerető múltját
és két rendi tag ajánlása alapján próbára bocsátásra méltónak találta.
Az avatási ceremónia során első próbatételként a borászati eszközök használatában való jártasságukat mérették meg a jelöltek. A rend
zászlós borát tartalmazó hordóból lopóval kellett mintát venniük és poharaikba tölteni, amit természetesen
mindkét jelölt kiválóan teljesített. A
második próbatétellel a kun ősökre
emlékeztek, egy felnyergelt hordóra kellett felülniük, és kiállva a nyeregből, ivókürtjükből fenékig üríteni a
rend zászlós borát, a Halasi Veltelínit
kun őseink dicsőségére.
az öregdiákok elnöke és Ambrus Sándorné nyugalmazott – A két jelölt minden tekintetben kigazdasági vezető. Pro Excellencia-díjat kapott Lázár Lívia állta a próbákat, így alkalmassá váltak
Anett 12.a. Pro Liberis Scholae-díjat vehetett át: Virág Sza- a kun szellemi örökség továbbvitelére
bolcs, Dóra Károly, Foki Éva, Királyné Tülkös Klára, Bencsik Hedvig és Fülöp Sára szülők. Pro Nobis-díjat kapott:
Babud Gábor 12.a, Lami Melinda 13.c, Kis Anna 13.c, Balázs Ferenc 13.d, Friebert Gábor 13.d, Sztojka Szabina
12.a és Haász Anna 13.c.
(Munkatárunktól)
FOTÓ: pozsgai ákos
– Nem nézik se a tízéves szakmai munkát, se az eredményeinket...! Mintha csakis egyetlen cél lenne: lejáratni az otthont – panaszolták
múlt heti riportunkban a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai Betegek
Otthonának dolgozói, akik úgy érzik: két volt dolgozó rosszindulatú rágalmai és az abból kiszélesedő
médiakampány súlyosan ártott az intézet szakmai munkájának és erkölcsi
megbecsülésének.
Miközben három ápolót gyanúsít az
ügyészséggel szorosan együttműködő rendőrség, az intézmény dolgozói és vezetése biztos benne, hogy az
erőszakos cselekményeket vélelmező
rágalmak alaptalanok.
lóságtartalmát, a hírszolgáltató hitelességét, nem vizsgálta a sajtó. Ezek a
cikkek és riportok egyoldalúan, sokszor tévesen, elfogultan és rossz színben tüntetik fel munkánkat, általános
rossz megítélést generálnak a szociális szférában dolgozó közalkalmazottakról és ápolókról. Ezt méltánytalannak tartjuk, és tüntetni fogunk a
minket megillető jogokért! – tudatták
lapzártánkkor a Tükörrel.
Az otthon dolgozói felemelik szavukat a szabadságukhoz, velük való
méltányossághoz és az egyenlő bánásmódhoz, az ártatlanságuk vélelméhez, a jó hírnevük és a szakmai
munkájuk védelméhez való jogukért.
Mindezek érdekében az otthon dolgozói békés felvonulást rendeznek pénteken, délután 3 órától a Hősök ligetéből – a Lovas szobortól indulóan – a
Bethlen Gábor térig.
-kohoutz-
FOTÓ: KOHOUT ZOLTÁN
„
vül sokat ártottak ezek a rágalmak,
meg főleg a kereskedelmi tévék és
egyes újságok szenzációhajhász, előre ítélkező és elfogult riportjai – adtak hangot méltatlankodásuknak a
– Kizárt, hogy azok az erőszakos dolgozók.
dolgok megtörténtek volna, amikről
hetek óta szerte-hosszában gátlásta- Elfogadlanul ír a sajtó. Aki csak pár percet is
töltene a belső szabályzatok, szakmai hatatlan,
előírások, protokollok átolvasásával, hogy a táazonnal látná, mennyire elképzelhetetlen a lakók bántalmazása! – han- madások valóságtargoztatták korábbi riportunk alanyai. talmát nem vizsgálták.
Miközben a vádlók egyre inkább ellentmondásosan nyilatkoznak, a honi Mint múlt héten jeleztük, az otthon
és külföldi szakmai szervezetek sem- alkalmazottai készek nyilvános demilyen szabálytalanságot sem talál- monstráción kiállni meggyőződésütak a Kőrösi úti otthonban.
kért és jogaik védelméért.
– Az elmúlt két hónap mégis elég – Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy
volt arra, hogy megkeserítse és ös- az elmúlt időszakban a médiában
szezavarja a lakók, az alkalmazottak megjelent, intézetünket, munkánkat
és a hozzátartozók érzéseit. Rendkí- és munkatársainkat érintő hírek va-
Méltányosságot, szakmai és erkölcsi tisztességük védelmét, egyenlő
bánásmódot és ártatlanságuk alkotmányos vélelmét követelik a megyei pszichiátriai otthon dolgozói, akik pénteken békés tüntetést rendeznek a városban.
A hétvégén megkezdődtek a ballagási ünnepségek. A Szilády végzős diákjai anyák napján búcsúztak az alma matertől. A végzős diákok nevében Ba Eszter és Kis Anna
búcsúzott az iskolától. Bognárné Nagy Éva igazgató – aki
e tanévben az egyik végzős osztály osztályfőnöke is – és
Bödecs Pál lelkész-főigazgató is köszöntötte a jelenlévőket, lelki útravalóval látta el a ballagókat. A ballagási ünnepség keretében adták át az idei iskolai díjakat. Pro Schola Reformata Halasiense-díjat vehetett át Viszmeg Sándor,
– állapította meg a ceremóniamester
a próbatétel végén.
A Kiskunhalasi Borlovagrend legendájához tartozik, hogy a török
hódoltságot követően az addig önálló és szabad kun és jász területeket
a Habsburg-ház a fegyverjog elve
alapján saját birtokává tette, majd
a Német Lovagrendnek elzálogosí-
utazása során ugranak meg a külföldiek sebességtúllépései. Évente legalább
ezer autós, kamionos, buszos hágja át
a törvényt, és söpör végig a városon.
Ők büntetlenül tehetik mindezt, ráadásul ezek a gyorshajtók 50 helyett legalább 90-100 kilométerrel haladnak. Ha
az alapbüntetési tételt vesszük alapul,
amely a közigazgatási bírság esetében
30 ezer forint, könnyen ki lehet számolni, hogy ez csak a halasi kapitányságon
több milliós be nem fizetést jelent.
Jáger L.
totta. Nyelvében az itt élő nép asszimilálódott, de szabadságszeretetét,
büszkeségét sohasem adta fel. Lelküket a bor szárnyalta történelmük e
legsötétebb időszakában is, és segítette ébren tartani a szabadulás reményét, amely számukra 1745-ben
a redemptióval, az önmegvalósítással jött el, ezzel sikerült visszaállítaniuk a korábbi kiváltságaikat és
autonómiájukat.
Városunk szőlőkultúrájáról az első megbízható adat 1699-ből származik, amikor 177 kapa, kb. 22 hold
szőlő volt a határban. 1720-ban már
510 kapa a szőlőterülete a ma is létező Öregszőlő dűlőben. Az országot
sújtó filoxéravészt a homoki ültetvények átvészelték, és ezért 1912-ben
már 4876 hold szőlőt írhattak össze.
A hagyományos szőlőfajtákat a múlt
század második felében felváltották
a Nyugat-Európából származó fajták.
Ezek közül is a veltelíni illeszkedett
be legjobban a környezetbe, mely
kellő szorgalommal és szakértelemmel párosulva kitűnő, könnyű borokat eredményezett. Ez a bor tette városunk borászatát elismertté egész
Közép-Európában. A halasi borrend
ezért tűzte zászlajára a Cultores Moris Redemptionis, a redemptio hagyományainak követői nevet, és választotta zászlós borának a Halasi
Veltelínit.
P. Á.
2010. május 5.
Megosztó Mancs-lista
Három magyar baromfifeldolgozó vállalat, köztük a halasi is
szerepel már a Négy Mancs (NM)
elnevezésű osztrák állatvédő
szervezet pozitív listáján.
Az Négy Mancs állatvédő szervezet tájékoztatása szerint a három magyar víziszárnyas-termelő cég vállalta,
hogy nem dolgoz fel olyan állatokat,
amelyeket kényszertöméssel hizlaltak,
vagy élve fosztották meg azokat; továbbá e cégek hozzájárultak, hogy az
állatvédők előre be nem jelentett, független ellenőrzéseket végezhessenek
náluk. A
magát állatvédőnek mondó
szervezet összesen 50 németországi, 14 svájci és 30 osztrák szupermarketnek, nagykereskedőnek, élelmiszer-áruháznak, diszkontüzletnek és
viszonteladói áruháznak adta át a pozitív listát. Ennek köszönhetően – állítja a szervezet – a német, svájci és
osztrák kereskedelmi vállalatok már
nem hivatkozhatnak kifogásokra. A
Négy Mancs reméli, hogy e kereskedelmi vállalatok beszerzési részlegei
felelősen járnak el, és előnyben részesítik a pozitív listán felsorolt cégeket.
Állatkínzásból származó termékeknek
nincs többé helyük a polcokon – hangsúlyozza az állatvédő szervezet.
A szép szavak mögött tartós gyanakvás áll a magyar baromfiágazat
szereplői között. Bárány László, a Baromfi Terméktanács (BT) elnöke szerint nem kizárt, hogy a mostani lépés
a Négy Mancs újabb akciója a hazai
lúdágazat ellehetetlenítésére. Szerinte a „listázás” a Négy Mancs önálló
akciója, ami
Mancs állatvédő köntösben már tett
kísérletet a gazdasági erőviszonyok,
piaci szereplők befolyásolására. Az elnök szerint lehetséges, hogy a szervezet most más módon igyekszik ártani a
magyar baromfiágazatnak.
– Világosan kell látni, hogy a szervezet akciói mögött „kőkemény” gazdasági érdekek húzódnak meg – állapította meg Bárány.
Kiss István, a halasi feldolgozó igazgatósági elnöke nem kommentálta a
Baromfi Terméktanács elnökének kijelentését, de azt hangsúlyozta, hogy
a helyi vállalat
már 2007-ben profiltisztítást
hajtott végre, akkor úgy döntöttek,
hogy nem dolgoznak fel kényszertömött szárnyasokat, ekkor pedig még a
Négy Mancs akcióiról hallani sem lehetett Magyarországon.
– A vágóhidak önállóan döntenek arról, hogy milyen állatokat dolgoznak
fel, abba külső civil szervezeteknek
nincs beleszólásuk – nyilatkozta a Tüegymás ellen
körnek a Kiskunhalasi Baromfifeldolfordíthatja a magyar baromfiszektor gozó Zrt. igazgatóságának elnöke.
külpiacon is érdekelt szereplőit.
Kép, szöveg:
A magyar sajtó emlékeztet: a Négy
Pozsgai Ákos
Font könnyítést ígért
– Az EU-ban a családi gazdaságok
adják az élelmiszer-termelés 90 százalékát 33-38 hektáros átlagos birtoknagysággal. Ma néhány száz vállalkozás több ezer, némelyikük tízezer
hektáros területen gazdálkodik, ami
elfogadhatatlan a Fidesz-KDNP számára, de értetlenül fogadják az EU
szakértői is – nyilatkozta Font Sándor, aki szerint tőkés befektetők szűk
csoportja a nyertese a mezőgazdasági termelésnek, miközben a tér-
ségbeli gazdálkodók alig élnek meg
a munkájukból. Font szerint a kisebb
vállalkozások csak akkor lehetnek
életképesek, ha ehhez a mezőgazdasági termékek feldolgozása és piacra
juttatása is biztosított.
Az új kormány azonnali tervei között említette a mezőgazdasági alkalmi munkavállalás megkönnyítését,
amely eddig képtelen módon sújtotta
a gazdálkodókat.
– Csak az EU-ban alkalmazott modelleket akarjuk bevezetni, ahol nem
lehetetlenítik el a termelőket – mondta a Fidesz agrárpolitikusa.
A rövid távú intézkedések közé sorolta a külföldiek termőföld-vásárlása tilalmának egyszeri, 3 évre történő meghosszabbítását, amelyet kérni
fognak az EU-tól, mert a moratórium
egy év múlva lejár, ugyanakkor sokan
már most spekulálnak az unós tagországok gazdálkodói közül a magyar
termőfölddel.
Könnyítések várhatók a gazdáknak
járó támogatási rendszer átalakításával is.
Hírek, jelentések a kiskunhalasi, a jánoshalmi, a kiskőrösi és a kiskunmajsai kistérségből
Tompa: összeírás a határvárosban is
Mint e rovatban már említettük, a Központi Statisztikai Hivatal
(KSH) teljes körű mezőgazdasági összeírást folytat június 1-je és 21-e
között. Tompán az összeírás során a gazdálkodókat 14 körzetben
regisztrálják. (A kötelező adatszolgáltatásra a KSH megbízottai a hivatal bélyegzőjével ellátott kitűzővel, személyivel igazolják magukat.) Az összeírt adatok csak összevontan kerülnek megjelenítésre,
és kizárólag statisztikai célt szolgálnak. Aki nem tartózkodik otthon,
értesítő cédulát kap a következő felkeresés időpontjáról – a tompai jegyző kérése az, hogy az összeírás hatékonysága érdekében az
érintettek igyekezzenek a kért időpontban otthon lenni. A gazdaság
azonosításához szükség van az ingatlan, földterület helyrajzi számára, a terület alapú támogatás igénybevételénél a MEPAR-blokkazonosítóra, illetve a terület nagyságára négyzetméterben.
Kunfehértó: falugyűlés lesz!
A kunfehértói önkormányzat és annak képviselő-testülete nyilvános meghívást hirdetett a soron következő falugyűlésre. A lakosságot érintő – a tavalyi esztendő tapasztalatait, eseményeit tömörítő
– közügyekről szóló tájékoztatót, a polgárok észrevételeit, kérdése-
Démász-hiba: többmilliós
kárról beszélnek
Szerelők sora látogatja a meghibásodott készülékeket a Semmelweis téren
Az áramszolgáltató szerint üzemzavar, a lakók szerint súlyos károkkal járó hiba történt a múlt héten a Semmelweis téren.
– Csak a mi házunkban legalább egymilliós lehet a kár – panaszkodik egy
nyugdíjas a Semmelweis tér egyik társasházi tömbjében azután, hogy a múlt
hét derekán bekövetkezett üzemzavar
műszaki meghibásodások sorát produkálta a városrészen. Szélesképernyős
LCD-tévéktől és videokészülékektől
hűtőszekrényeken és mosógépeken
át a villanyóráig és az elektromos vezérlésű bojlerig sok minden elromlott,
mondják az ott élők, de még a gázkazánok és a telefonos berendezések is
megsínylették a hálózati problémát.
A környékbeliek szerint az történt,
hogy a szokásos 220 helyett 380 voltos feszültségű áram került a vezetékekre – ezt azonban nevük mellőzését
kérő áramszolgáltatói informátoraink
részben irreálisnak tartották, másfelől pedig nem kívánták kommentálni.
A Démász szegedi központjának sajtóosztálya elismerte a hibát.
– Április 29-én, a Semmelweis téri
piaccsarnok melletti területen kábelhiba miatt átmenetileg feszültségingadozás volt tapasztalható. A hibát munkatársaink a lehető legrövidebb időn
belül elhárították – közölte az áramszolgáltató, hozzátéve: ha az ügyfelek
ezzel az üzemzavarral összefüggésben
elektronikus berendezéseikben meghibásodást észleltek, írásos kártérítési igényüket a Démász-ügyfélszolgálathoz nyújthatják be (Szeged, Pf.
199. 6701).
– A kárigényeket kivizsgáljuk, és
azokra a beérkezésüktől számított
15 napon belül írásban válaszolunk
– ígérte a szolgáltató kommunikációs osztálya.
(Kép, szöveg: kohoutz)
Városbénító áramszünet Fárszer: megoldás
A nagytőke helyett a szövetkezések agráriuma?
– Átalakítaná a gazdáknak járó
támogatási rendszert, és kérni
fogja az EU-tól a külföldiek termőföld-vásárlási tilalmának meghosszabbítását a Fidesz-KDNP
-kormány – nyilatkozta a Halasi Tükörnek Font Sándor, az
országgyűlés
mezőgazdasági
bizottságának alelnöke. A legsürgősebb intézkedések közé sorolta a mezőgazdasági alkalmi
munkavállalás megkönnyítését,
a helyi értékesítési szövetkezetek létrehozását.
gazdaság  www.halasmedia.hu
– Kikerülhetetlen, hogy azokat az
adminisztrációs akadályokat lebontsuk, amik ma gúzsba kötik a magyar
gazdaságot. Amit az unió nem követel meg, azt feleslegesen mi se írjuk
elő a saját gazdálkodóinknak. Elfogadhatatlan, hogy évekig tolódjanak
a gazdáknak járó uniós kifizetések
egy-egy vétlen adminisztrációs hiba
miatt. Más országokban ezek a pénzeket folyósító intézetek a gazdák oldalán állnak, nem pedig a brüsszeli
adminisztráció oldalán – szögezte le
a szakpolitikus.
P. Á.
Több száz lakás sötétült el vasárnap kora este a Kossuth, a
Bocskai és a Bem utcai lakótelepen. Elnémultak a telefonok,
szünetelt a helyi rádió adása,
nem működött a kábeltelevíziós szolgáltatás és az internet,
de akadozott a melegvíz-szolgáltatás is egy nagyobb áramkimaradás miatt. Az áramszünet
információink szerint egy nagyfeszültségű vezeték meghibásodása miatt volt, amit az EDFDÉMÁSZ szakemberei még az
éjszaka folyamán kijavítottak.
A szolgáltatótól hétfőn kértünk tájékoztatást a meghibásodás pontos
okáról, de lapzártánkig nem kaptunk
választ. Mindenesetre a vasárnap késő éjszakába nyúló több órás áramszünet komoly fennakadást okozott
a kábeltelevíziók és mobiltelefonos
TÉRSÉGI TÜKÖR
társaságok szolgáltatásaiban, ugyanis
áram nélkül maradt a város tízemeletes toronyháza, ahol több szolgáltató
adóátjátszó állomása működik. Elnémult a Halas Rádió is, de a Bercsényi
utcán lakók arra panaszkodtak, hogy
vasárnap késő éjszaka megszűnt a
melegvíz-szolgáltatás is. A tízemeletes lakótömb mágneses zárral működő bejárati ajtaja is bezáródott, a
hátsó bejárati ajtót kellett megnyitni. Az áramszünet ideje alatt aggregátorokról szolgáltatták az áramellátást a szolgáltató cégek átjátszó
állomásaihoz.
Hétfőn napközben az épülő Lidl áruház mellett vágtak el egy nagyfeszültségű áramvezetéket, a hibaelhárítás
idejére a szomszédos üzemanyagtöltő
állomást be kellett zárni, és áram nélkül maradt a Halas TV víztorony tetején lévő sugárzó jeladója is.
P. Á.
ÉPÍTÉSZ TERVEZÉS
gyorsan, egyszerûen
30/60-90-900
Kérjen ajánlatot!
Gyovai István
it, javaslatait összegző fórumra május 10-én, hétfőn délután 5 óra- Soltvadkert: metszésünnep és borverseny
kor kerül sor a polgármesteri hivatal tanácstermében.
Ünnepélyes keretek között történt meg az idei első metszésejtés
a soltvadkerti szőlők egyikében. Szent György napján, április 24-én
Szank: újabb fejlesztési pályázatok
az év első hajtását Ferenc Vilmos szőlészeti, borászati szakember és
A szanki általános iskola és a tornacsarnok fűtésrendszer-korsze- Somogyi László hegybíró vágták le. A kisvárosban egyébként nemrűsítési pályázatát is a múlt héten bírálta el a pályáztató szervezet. sokára országos versengést tartanak a legjobb borok között: május
Amennyiben a rekonstrukciós folyamodvány sikerrel jár, más szan- 7-én az ezerjók mérik össze ízvilágukat – és termelőik ügyességüki intézmények hasonló fejlesztéseivel párhuzamosan ezekben az in- ket – a művelődési házban.
tézményekben is jelentősen csökkenni fog majd az energiaköltségek
mértéke. Fontos lehet Szank életében az a pályázati támogatás is, Kistérség: tanácskoztak
amelyet egy fővárosi cég nyert el nemrég. Az energiagazdálkodási Április 26-án Tompán tanácskoztak a Halasi Többcélú Kistérségi
vállalkozás egy olyan, új hőbányászati technológiai rendszer kifejlesz- Társulás Fejlesztési Tanácsának tagjai. A tanács a Dél-Alföldi Operatését tervezi a községben, amely a geotermikus energiát hasznosíta- tív Program szociális épületek felújításának megvalósítására vonatkoná, alacsony létrehozási és üzemeltetési költséggel, környezetszeny- zó kérdését vette napirendjére, amelynek kiviteli tervei elkészítése és
nyezés nélkül. A beruházáshoz a pályáztatók csaknem 240 millió fo- a szükséges közbeszerzés lebonyolítása szerepelt az előterjesztésben. A
rinttal járulnak hozzá. A faluban egyébként a közeljövő feladati közé fejlesztési tanács a kistérségi kerékpárút építése kapcsán egy határotartozik az iskola akadálymentesítése – ehhez az Önkormányzati és zatmódosításról is tárgyalt. A kistérségi tanács társulási szekciója is ülést
Területfejlesztési Minisztérium nyújt 8 milliós támogatást, amelyből a hívott össze. A napirenden az orvosi ügyelet közbeszerzési eljárásának
belső felújításra is futja majd a nyáron. Emellett nemrég megkezdő- lezárása, a pedagógiai szakszolgálatok és a társulások tevékenységéről
dött az Arany János utca garanciális javítása.
szóló tavalyi beszámolók szerepeltek.
(Szerkeszti: KZ)
a válságban
Hogyan tegyük olcsóbbá, korszerűbbé
házunk-lakásunk fűtési rendszerét?
A folyamatos gáz- és energiaár- 100 százalékot, és ez a
emelések mindannyiunkat arra
késztetnek, hogy olcsóbb és „tisz- megtakarítás a gázszámlában
tább” energiaforrások után néz- azonnal kézzelfoghatóvá válik.
zünk. Ebben segít a halasi Fárszer. A solar-rendszer használata esetén
beépített puffer (tartalék-)tárolók belVan-e valamilyen pozitív hatása ső kiképzése lehetővé teszi, hogy a küa gazdasági válságnak a hazai épület- lönböző hőmérsékletű vízrétegek a
gépészetre? Ha egyelőre kevés is, de tartályon belül ne keveredjenek, ezért
van – ez pedig a kondenzációs gáz- ezek a „rétegtárolók” hosszabb ideig
készülék és a napkollektor-rendszer azonos hőmérsékletű használati meiránti érdeklődés hirtelen növekedése legvíz szolgáltatására képesek.
a válság ellenére is. Az idei év végéig A solar-rendszer nélküli kondentovábbi 15-20 százalékos gázáremelés zációs kazánokba épített víztározóvárható, ami feltehetően tovább növe- ba is olyan új megoldást alkalmaznak,
li az alternatív energia-felhasználást. amely nem 1 darab 50-60 literes, haNagyobb lakás vagy épület megkö- nem 2 darab 20 literes tartállyal műveteli a többszörös fűtésszabályozást, ködik, így a melegvíz-elvételnél előbb
a kondenzációs készülék alkalmazá- tud reagálni a kazán a felfűtésigényre,
sát, mivel ilyen épületeknél a háztar- ezért a kondenzációs üzemmód hosztási rezsiben a fűtésszámla a legmaga- szabb ideig érvényesül.
sabb tényezőként jelenik meg a hónap A solar- és fűtési rendszert vezérvégén. A kétszintes családi házakban lő automaták a külső hőmérséklet és
természetes a két fürdőszoba haszná- a napkollektorban történt hőmérséklata, és köszönhetően a kifinomult ma- let-változásra a leggyorsabban reagyar gasztronómiának, a konyha is bi- gálnak, így további energia-megtakazony rengeteg melegvizet használ el. rítás érhető el.
Továbbá az elmúlt tél meteorológi- A szakma és a fogyasztók egyszerre
ai szempontból is hideg télnek minő- fordulnak a prémium-kategóriák felé,
sül, ami azt jelenti, hogy a március vé- ami megköveteli a magas szakmai tugén kézhez kapott gázszámla arra kell dást. A FÁRSZER EC feltett szándéka a
ösztönözze a fogyasztót, hogy a kon- kondenzációs és a megújuló energiákdenzációs és a szolár (napenergiát fel- ra épülő technológia széles körű alkalhasználó) technológia felé forduljon. mazása és terjesztése a halasi piacon.
Erre jelent megoldást a FÁRSZER Ez a lakosság költségeinek csökkentéEgyéni Cég (EC) által is forgalmazott se mellett elősegítheti a károsanyagAriston kondenzációs technika és a kibocsátás csökkentését is. Ennek
KékSolar napkollektor tárolóval és ve- egyik módja a jelenleg meghirdetett
zérléssel kialakított rendszerei.
A válság rákényszerítette a gyártó- kazáncsere-akció,
kat, hogy a rendszer minden elemében amelynek keretében akár 30 ezer foinnovatív megoldásokat alkalmazza- rintos kedvezmény is elérhető!
nak, amelyekkel további hatásfok-nö- Kérjük, keresse szakembereinvekedés érhető el. A kazánok terén a ket Kiskunhalason, a Szénás uthagyományosak 70-78 százalékos ha- ca 15. szám alatt, vagy telefonon a
tásfokához képest a kondenzációs ka- 77/522-761-es és a 30/68-77-000zánok éves hatásfoka meghaladja a ás telefonszámokon!
 Helytörténet
www.halasmedia.hu
2010. május 5.
Analfabéták és szavatartók: régi választások Kiskunhalason
Hogyan váltotta be Halasnak adott ígéretét Gömbös? * Meddig kellett a nőknek várni, míg férjük jogán vagy maguktól szavazni mehettek?
„Kolozsváry bendőtömő, sohase lesz képviselő” – gúnyolódtak a
kormánypártiak a 20-as évek elején, és ez a cikiző választási rigmus még a finomabbak közül való... Magyar és magyar akkor is szerette utálni egymást, de valami mégis egészen más volt: akkoriban
keményen betartották a szavukat a Halasról megválasztott parlamenti politikusok. Elképesztő sztorik mellett ez is egy – ma már
sajnos szenzációsnak ítélhető – érdekesség az elmúlt majd másfél évszázadból...
hoz. Nem elvtelenségből, hanem bölcs
taktikai érzéktől vezéreltetve lépett át
Deák Ferencéktől Tisza Istvánékhoz:
azért, hogy Halasnak állami támogatásokat szerezhessen. A város máig ható
nagy alakjának be is jött az elgondolása, hisz történelmi jelentőségű művet
hagyhatott hátra maga után: tudományos munkásságán és a főgimnáziumÍrástudatlanok és nők kizárva... ezer lakosból alig 7700... Volt olyan is, alapításon túl nevéhez kötődik a valMég az általános iskolából tudjuk, hogy a férj választójoga automatiku- lásilag is liberális oktatási koncepció,
hogy Magyarország népének végül az san a nőt is szavazásképessé emelte: Karacs Teréz meghívása révén a nőoktatás elindítása; sőt: a vasútvonal
1848-as forradalomban kivívott jog ehhez 1937-ig kellett várni.
kijelölése is az 1870-es években.
adta kezébe a politikai választások lehetőségét. Addig a rendi országgyűlés Ravasz kisgazdák
döntött a (szűken is értelmezett) nem- Egészen addig – érdekes módon és Döbbenetes férfiak jőnek
zet ügyeiről. A „nép” persze eztán is nehezen követhető logikával sokáig Ezzel persze nem ő az egyetlen, akiigen szűken jelentette csak a valódi – érvényben maradt a nyílt szavazás nek példáját az 1989-es rendszerváltársadalmat, miután szigorúan korlá- szokása is. Ez azt jelentette, hogy a tás utáni politikusok is követhetnék.
tozta, kiknek van joga a képviselővá- fő- és a nagyobb városokon kívül se- Például az 1910-től 18 éven át hivalasztásra. A nőket helyből kizárták a hol sem lehetett titkosan voksolni: be talban lévő Hegedűs Kálmán a háboközügyek e részéből, szintúgy a 25 év kellett mondani a választási bizottsá- rús időszak ellenére is hihetetlen gyaalattiakat és az írni-olvasni nem tudó- goknak, ki kire ruházza a bizalmát. Ez rapodást járt ki Halasnak. A három
kat, továbbá viszonylag magas vagyo- sem éppen demokratikus, hát még az, – az erdélyi, Koós Károly-i építészeti
ni-jövedelmi helyzetű korlátot emeltek amilyen feltételek még ekkor is ér- hagyományokat követő – belterületi
e jog gyakorlásához. Mindezek felett vényben voltak! A 30-as évek végé- iskola: a központi (ma Szűts-), az alsóiskolázottnak és földdel vagy jó állással re ugyanis még szigorodtak a kritériu- és felsővárosi az általa ígért és megis kellett rendelkezni ahhoz, hogy va- mok. Csak 30 évnél idősebb, ráadásul tartott szóból eredt, illetve azokon felaki szót emelhessen azért, ki kerüljön családfenntartó férfi járulhatott az ur- lül még 7 (!) tanyasi tanoda is épült.
a magyar országgyűlésbe. Ekkoriban nákhoz, aki ráadásul minimum 6 éve Ha ezen csodálkozunk, mit szólnánk
még olyan – mai szemmel csaknem ir- egy helyben él és 10 éve magyar ál- Teleki Mihály grófhoz? Noha nem is
reálisan – működött a rendszer, hogy lampolgár, legalább 6 elemit végzett halasi származású-kötődésű, az ő ideaz egyes pártok jelöltjeit az a kevés jo- (ha magasabb iskolákat is, akkor ala- jében szintén 7 iskola épült (köztük a
tajói – lásd még írásunkat a 9. oldalon!), akkor létesült a ma Szőke SánA kor embertelensége ellenére
dor cége által működtetett borpince,
az adott szónak, még a politikua fehértói kertészképző (ma gyermekek-fiatalok otthona), valamint a Rási ígéreteknek is komoly súlya
kóczi-középiskola külső épületkomp-
„
gosult nem is titkosan vagy szavazófül- csonyabbra helyeződött vagy megke homályába bújva emelte ki, hanem: szűnt az életkor-korlát).
közfelkiáltással, ma a Hősök terén ösz- Minthogy Halas akkoriban megyei
szeterelt választói gyülekezetben...
város volt, önálló közigazgatással, a
választási előkészületekről is maga
A feleség is – ha ért a szóból... gondoskodott, ami néha beavatkozási
Így aztán nem csoda, hogy példá- kísérlettel járt. Míg például 1931-ben
ul még 1901-ben sem szavazhatott a kormánypárti jelöltek ajánlási íveit
a halasi lakosság még 10 százaléka lezseren ellenőrizték, addig az ellensem. Akkor a városban 15 ezer körü- zéki kisgazdákét különös alapossággal
li volt a lakosságszám, ám csak 948- – értsd: koncepciózus kukacoskodásnak adatott meg a választójog – írta sal – vizslatták végig. Ám a Halason
egy, elõször a 70-es években, majd nagy támogatottságú és dörzsölt táátdolgozott formában 2005-ben ki- bor előre készült a válasszal: a hivatal
adott Halas helytörténeti tanulmányá- packázását újabb nagy köteg szabában Gszelmann Ádám nyugalmazott lyos ajánlási ívvel válaszolta meg...
iskolaigazgató, helytörténeti kutató.
Ez úgy fordulhatott elő, hogy még a Szilády szemfüles szlalomja
kiegyezés utáni relatív szabadelvűség Az ellentmondásosság politikai értesem enyhített korlátozásokon. 1874- lemben is fennmaradt a reformkor és
ben például még az is érvényben volt, a 2. világháború vége közti időszakban
hogy háztulajdon és csinos summát – derül ki Gszelmann Ádám összegzéjelentő adófizetés kellett a voksolás- séből. Sajnos, akkor is igaz volt a máig
hoz, továbbá iparosság esetén leg- élő arcátlan és antidemokratikus haalább egy segéd alkalmazása; illetőleg gyomány: a kormánypárti város nyer,
diploma és választott közalkalmazot- az ellenzéki vagy lobbiképes képviseti-köztisztviselői állás! Miközben a vi- lőt felmutatni nem tudó meg kimarad
lág haladt, Magyarország maradt – a az osztásból...
konzervatív szemlélet mellett. A 20- No, a nyakas, erős reformátusok
as évekre nemhogy lazult, sőt: szigo- lakta Halas az 1848-tól 1945-ig tartó
rodott a választási törvény. Legalább 6 időszakban 11 képviselőt állított, akik
éve magyar és 24 évnél idősebb, leg- közül a többség ellenzéki volt. Gózon
alább 2 éve egy helyben lakónak kel- Imre, Szilády Áron, Farkas Imre, a két
lett lenni – igaz, ekkor már nők is sza- (természetesen különböző időszakban
vazhattak, ha bármely honi nyelven szereplő) Kolozsváry-Kiss István,
értettek, és írtak-olvastak. Nem cso- vagy a példátlan hosszúságú beszéda, hogy ezekben az években is csak deiről elhíresült Babó Mihály és Mua lakosok mintegy negyede választha- sa István közül csak a neves tudós,
tott csak: 1931-ben például a majd’ 29 Szilády tért át egy ízben a kormány-
Hangerő, hülyeség, hitelesség
A múlt század elején kialakuló tömeg-kor és a vele járó össznépi szellemi hanyatlás Halast sem hagyta érintetlenül. A turnusos – csoportokban
bonyolított – választást például azért
is vezették be, hogy az egyes pártok
hívei szervezetten, ellenőrizetten járuljanak az urnákhoz. Ezzel annak is
elejét vették, hogy a politikai érzülettől felindított szavazók ne verekedjenek össze az utcákon. Ez mai szemmel
különös jelenségeket produkált: a két
háború közt az akkori Skribanek-házban, később a legendás 48-as körben
– a kisgazdák legendás „főhadiszállásán” – például sokszor bográcsos pörkölt, zene- és énekszó meg persze
hatalmas hangerő indította útnak az
50-50 fős csapatokat.
A tömeg politikai szenvedélyét,
amint, sajnos, ma is, demagóg és gyűlöletkeltő ostobaságok próbálták feltüzelni. Ezek szellemi szintjét jellemzi a teljes ideológiai és logikai káosz
– derül ki például a kutató által feltárt korabeli újságokban közölt verseket olvasva. A halasi kisgazdákat például hol elvtelen zsidóbarátnak, hol
korpulens karrieristának titulálják; hol
ilyen-olyan korrupciós pletykák szin-
Botokkal
estek egymásnak: durva sértés és súlyos
csalás egyaránt történt.
A 2. világháború végével
beköszöntő korszak kiszélesítette a választójogot Magyarországon: csak a szélsőjobboldaliakat, a háborús
bűnösöket szorították ki. Igaz, már 1947-re megkezdődött a jobboldali, demokratikus és kisgazda erők
teljes elnyomása. Népbírósági, népügyészségi perek,
osztályellenségképpel való riogatás miatt a nem baloldali választói kör megcsappant, megrettent. A kommunisták – akárcsak korábban a csendőrök és az akkori állami közigazgatás – ha úgy látta, beavatkozott
a politikai választásokba. Ám történelmünk valószínűleg legdurvább választási csalása mégiscsak az ő nevükhöz kötõdik, a Magyar Kommunista Párt 1947-es
eljárása volt, amikor – a nevezetes kékcédulás választás során – aktivistáik több körzetet is bejárva, többször is szavaztak.
A legerősebb párt, egészen 1956-ig Halason is természetesen az FKgP volt – annak ellenére, hogy a
szovjet megszállás miatt nem tudta a hatalmat megszerezni. Ekkoriban Halasnak sem állt a zászló: noha
7 képviselő regnált 1945 és 1950 között Kiskunhalasról (4 kisgazda, 2 kommunista és 1 szociáldemokrata; Borbás Imre, Bundzsák István, Dobó István,
Macskási József, ifj. Nagy Szeder István, Bús Imre, Harnóczy Kálmán voltak az országgyűlési képviselőink 1944 és 1949 között), a pártcsaták, viszályok, érdekek miatt gyakorlatilag súlytalanok voltak a
parlamentben.
tén ment a kampányolás.
Ám hogy mégsem ment minden
ugyanúgy, mint manapság, arra
nemcsak a Halas fejlődéséért valóban küzdő parlamenterek a bizonyíték. A kor embertelensége ellenére
az adott szónak, ad absurdum a politikusi ígéreteknek is több, sőt: ki-
fotó: kohout zoltán
volt, ezt igazolja a katonai - és
vitatható ideológiájú politikai - karriert befutó Gömbös Gyula esete. Gömbös miután
megnyerte a halasi választást, lemondott
helyi mandátumáról (Abádszalók képviselője lett), mégis megtartotta, amit nyilvánosan, a halasi tömeg előtt ígért.
lexuma és belvárosi előde. Teleki – aki
képzett szakember és kormányfői
széke előtt agrárminiszter is volt – elképesztő hozzáértéssel és szorgalommal az akkori Halas-környéki tanyákat bejárva (!) tanította a parasztokat
a földművelés fortélyaira.
Amikor a harangok is bevonultak
Emlékek és képek az 1. világháború halasi áldozatairól
„
Amikor Orbán Imre 1917-ben hazatért a frontról, talán épp legelső dolga volt, hogy lefotóztassa magát.
Igen megviselt a képen – de természetesen nem ő járt a legrosszabbul. Az első nagy háborúban, ahová
még a halasi harangokat is elvitték, mintegy 1000 halasi veszett oda.
Kiskunhalason az 1. világégés évei is szólt, hogy a bevonulók egyik pa- volt az az Oszlányi Kornél, aki a maalatt 2500-3000 férfi hiányzott a csa- rancsnoka, az 52. gyalogezred tisztje gyar hadtörténet egyik legnagyobb
ládokból, a munkából, az életből, és bő
harmaduk sosem tért haza. Ez kemény
A frontról hazatérő Orbán Impróbatételt jelentett az itthon-maradóknak, noha az igazi megpróbáltatás re érkezése első pillanataiban,
azokra várt, akik a frontokon, a fog- szakállasan és megtörten ült a
ságban vagy épp a hazaút viszontagfényképezőgép elé, hogy megságaival küszködtek.
Szilády, Szibéria, Szuez
A frontra menő katonákkal együtt a
két templom, így a reformátusok harangját is bevonultatták, hogy ágyútfegyvert öntsenek belőle. A protestáns
templom szakrális hangszerét Szilády
Áron búcsúztatta – emlékezett viszsza minapi előadásában Szakál Aurél. A Szilády-társaság tavaszi konferenciáján előadó múzeumvezető arról
örökíttesse magát. Később a Tóth G.-család
lányát, Klárát vette feleségül, akinek esküvői ruháját a napokban vásárolta meg a
Thorma-múzeum. A jeles alkalomra készült
viselet egyébként nem fehér, hanem fekete,
ami egyrészt a korabeli divat, másrészt a
takarékosság számlájára írható, hiszen más
ünnepekkor is hordani lehetett.
– Először 1944 végétől delegáltunk, később listáról kerültek fel a parlamentbe a képviselők, nem volt
egyéni jelöltválasztás, így az, hogy személy szerint ki
volt erősebb, már nem megállapítható. Az biztos, hogy
a kisgazdák, ha még alapszervezetet se tartottak volna fenn, akkor is mindenkit legyőznek az 1945 utáni
választásokon – mondja Végső István.
A történész-helytörténész kutató szerint a feszült
korszak hangulatára jellemző volt a szenvedélyes
véleménynyilvánítás.
– A Gömbössel szembeni tüntetés mindenképpen kiemelkedő: jól mutatta, hogy a Kisgazda-párt volt a két
világháború és 1945 és 1956 között is a legerősebb.
A háború után a kommunista párt és a kisgazdapárt
esett egymásnak, ami elsősorban helyi szinten volt
látványos: a kommunista párt a szocdemeknél is kisebb támogatottságú volt, a város vezetése mégis az ő
kezükben volt, míg a kisgazdák 50 százaléknál is magasabb támogatottsággal rendelkeztek Halason. Nem
kevés feszültség adódott ebből; voltak tömegverekedések, ha kellett székkel, botokkal estek egymásnak,
igaz, nem közvetlenül a választások körül.
Hogy a választási-politikai kultúra nem éppen csiszolt hagyományokra épül manapság sem, azt igazolja, hogy 1945 és 1947 között is durva, a dualizmushoz
és a Horthy-korszakhoz hasonló kampányolás folyt.
– Személyeskedés, sértegetés, a politikai ellenfél démonizálása, a zavarkeltés totális mennyiségben
megvolt – említi Végső István.
fejezetten komoly súlya volt. Legalábbis ezt igazolja a katonai – és
vitatható ideológiájú politikai – karriert befutó Gömbös Gyula esete.
Gömbös miután megnyerte a halasi választást, lemondott helyi mandátumáról (Abádszalók képviselője
lett), mégis megtartotta, amit nyil-
vánosan, a halasi tömeg előtt ígért.
Így épült fel a legendás kerékpáros
alakulatnak is helyt adó első igazi
halasi laktanya, ami nemcsak a helyi katonai egységek rendezettebb
elhelyezését, de gazdasági előnyt is
jelentett a városnak.
Kohout Zoltán
elismerését, a Mária Terézia-rendet
kapta szolgálataiért. Oszlányi egyébként halasi lányt vett feleségül – mint
ahogy sokan a Halason állomásozó katonák közül.
A halasi fegyvereseket sokszor egész
különleges útra terelte a sors. A doberdói, isonzói, galíciai frontpoklok után
volt, aki francia, mások olasz, nagyon
sokan orosz-szovjet földön raboskodtak-dolgoztak hadifogságban. Volt, aki
Szibériából India és a Szuez-csatorna
érintésével került haza – e szövevényes sorsutak emlékeit, tárgyait, leveleit és fotóit később, a háború után különleges kiállításon mutatták be.
részt a takarékosság számlájára írható, hiszen más ünnepekkor is hordani lehetett.)
Nagy Czirok László akkori múzeumigazgató volt az, aki szorgalmasan
adatolta, gyűjtötte a hazatérő vagy eltűnt katonákról árulkodó tényeket: a
több mint 1000 áldozat adatai mellett mintegy 500 fotóval gyarapította
a kollekciót, amely ma is látható.
Tárogatószó a lövészárokban és
a hazahozott szakáll
Fotók és adatok már csak azért is
rendelkezésre álltak, mert az akkori erős nemzeti és lokálpatrióta érzéstől vezéreltetve mind a nagy időket
átélő tanúk, mind az itthon-maradók
meg akarták örökíteni emlékeiket.
Gyenizse Balázst például a lövészárkos állóháború egy szünetében fotózta le katonatársa, amint tárogatószóval idézi társainak az otthon édes-fájó
emlékét. A bevezetőben idézett Orbán
Imre hazajövetele első pillanataiban,
szakállasan és megtörten ült Daugerre masinája elé, hogy megörökíttesse
magát. (Érdekesség egyébként, hogy
Orbán Imre később annak a Tóth G.családnak a lányát, Klárát vette feleségül, akinek történetét most Romsics Ignác történészprofesszor kutatja;
a halasi tanyásparaszt, Csonka Mihály
életét és emlékiratait bemutató könyve megjelenése után. További helytörténeti ínyencség, hogy Tóth G. Klára
esküvői ruháját éppen a múlt hétvégén vásárolta meg a Thorma-múzeum. A jeles alkalomra készült viselet
egyébként nem fehér, hanem fekete,
ami egyrészt a korabeli divat, más-
„Zsidó hűséggel
magyar hazájukért”
A múlt és a pusztító háború hősei
emlékének őrzése élénken élt a helyi
közéletben. Miután a katonai nyilvántartás nem volt pontos, a polgárokra
támaszkodva igyekeztek a fájó leltárt
rendezni, majd azt megörökíteni a későbbi koroknak. Elsőként a gimnázium
aulájának falára helyeztek ki – a volt
diákok nevét rögzítő – emléktáblát
1921-ben. Nem sokra rá a zsinagóga
állított – megindító, hazafias szellemű
– emléket az izraelita elhunytaknak, e
felirattal: „Zsidó hűséggel hősi halált
haltak magyar hazájukért”...
Ugyanabban az évben, amikor a hazatérők és itthoniak háborús emléktárgyait a közgyűlési teremben kiállították,
Halas szívében felállították a történelmi városmag arculatát ma is méltóságteljesen meghatározó I. Világháborús emlékművet. Ennek déli obeliszkén
a rangban-beosztásban elöl álló, majd
az egyszerűbb rendű katonák neve áll
– igaz, a névlista nem pontos és nem
is hiánytalan: 759-nél több háborús halottról tudunk. Az együttes június 13-i
avatására egyébként városunkba látogatott Horthy Miklós kormányzó is.
Emlékműveket Halas környező határtelepülésein is emeltek. Zsanán két,
Felső-Balotán egy feszület, Alsó-Balotán és Tajón egy-egy emlékmű mutatja
fel a jelennek a háborús áldozatokat.
Kép, szöveg: KohoutZ
2010. május 5.
ünnepek  www.halasmedia.hu
„Valami a torkomban”
A város idei kitüntetettjei
Érzés, erotika, esztétika – szenvedélyről és művészetről Hardy-Horváth Máriával
Két elismerésre méltó életút
Emelkedett hangulatú ünnepségen adták át az idei városi kitüntetéseket. A Pro Urbe-díjat
dr. Horváth László állatorvos, az
első szabadon választott parlament tagja és Míg György atlétaedző, vállalkozó érdemelte ki.
A városháza dísztermében szombaton délután a polgármester és
a méltatók is az elismerés hangján szóltak a kitüntetettekről.
Eladóból előadó – egy nem szokványos pálya derekán Hardy-Horváth Mária először mutatkozik majd
be művészi repertoárja válogatott darabjaival a halasi közönségnek; és először a Tükörben lebbenti
fel a fátylat arról a művészi hitvallásról, ami benső
átélését, motivációját mozgatja.
Két generáció, mégis mindketten
életpályájukkal, tehetségükkel és emberi tulajdonságaikkal rászolgáltak
Kiskunhalas elismerésére. Egy igen
eredményes szakmai és közéleti pályafutás, valamint egy kiváló sportolói,
majd nevelőedzői tevékenység jellemzi
az idei díjazottakat. A városháza dísztermében adták át az idei kiskunhala-
si kitüntetéseket. A képviselő-testület
döntése szerint 2010-ben nem adtak
ki díszpolgári címet, viszont ketten
Pro Urbe-díjat érdemeltek ki. Várnai
László polgármester arra tért ki ünnepi köszöntőjében, hogy a város büszke
lehet a két polgárára, akiket most elis-
merésben részesít.
Dr. Horváth László nemcsak állatorvosi hivatásával, hanem közéleti tevékenységével is rászolgált Kiskunhalas megbecsülésére. Többek között ezt
emelte ki méltatásában dr. Nagy Lajos. Az önkormányzati képviselő fel-
Lovasünnep meglepetésekkel
Több ezer néző, színvonalas programok
F „Saját érzelmeit is bele kell vinnie”
• Az első mindenképpen Donizetti Luciája – és azért,
mert abban igazán megmutatkozik az, hogyan tudja a felfokozott érzelem magával sodorni azt a tiszta lelkületű leányt, hogy a vége tragikus szerelemmé válik... A másik
Erkel Gara Mária nászi dala. Ebben is az érzelemmel teli
vágyakozás, a küzdelem árán kivívott, boldog szerelem beteljesülésének várása bontakozik ki, amit nagyszerű érzés
az áriában újraérezni.
• Érzelem, erotika, romantika, szenvedély – érdekes, valóban, hogy milyen keveset beszélünk
ezekről...
„
Csakhogy én nem
szép akartam lenni,
hanem okos, művelt.
Hozzám közelebb áll
ez a viharos, szenvedélyes környezet, mint a hétköznapok kiszámítható világa. Tudja, hogy
van ez: néha már a szomszédok
is nehezen tűrik, hogy a fürdőszobában a Rinaldót, a lépcsőházi felmosás közben meg a Júliát éneklem...
• Igen, pedig ezek mindegyike fontos és szép dolgok
forrása az életben. Sokszor az álszemérem vagy a szürke mindennapok eltagadtatják velünk ezek létezését és
fontosságát...
• Változott az élete a művészettel?
• Gondolhatja! Néha elmerengek, hogy is bírtam a Parkáruházi munka és két gyerek mellett a zeneművészetit is
végigcsinálni. Tudja, hogy van ez: néha már a szomszédok
is nehezen tűrik, hogy a fürdőszobában a Rinaldót, a lépcsőházi felmosás közben meg a Júliát éneklem... Az utóbbi
hónapokban egyre többet kérnek fel énekelni is, és ennek
nagyon örülök. Örülök, mert ebben megtalálom magam, ez
az, ami megnyitja, kibontja bennem azt, aki vagyok; amiben
ki tudom fejezni azt a sok érzést, ami bennem is él.
• Mivel lenne elégedett, mi a célja?
• Ami a növendékeimet, a tanítást illeti, bizonyos elégedettséget már az is jelent, hogy 7 tanítványomból mind a
hét sikerrel ment tovább konzervatóriumba vagy a zeneakadémiára. Tanítani nagy öröm számomra, sőt, több: mély
kapcsolatok forrása is egyben. A magam életére nézve az
a célom, hogy minél többet énekelhessek. Most nagy munkával készülök a május 15-i halasi bemutatkozó koncertre. Elégedett pedig akkor leszek, amikor már színpadon is
fellépek.
Kép, szöveg:
Kohout Zoltán
Könnyes búcsú, verőfényes időjárás, több ezer néző és látványos futamok jellemezték az idei, sorrendben 40. CSI* Nemzetközi Díjugrató
Lovasversenyt. Ezúttal ismét a város szervezte a programot, amely
egyöntetű sikert aratott mind
szakmai, mind pedig civil körökben. Felavatták a bajnokok emléktábláit, Szegedi Gábor elköszönt
a publikumtól, Halász Judit szereti Kiskunhalast, Szabó Anita pedig
óriási meglepetésre megnyerte a
nagydíjat. Igazi lovasünnep volt három napon át a városban.
Úgy tűnik, hogy jó húzás volt ismét
városi kézbe adni a nemzetközi lovasverseny szervezését. A rendezők kitettek magukért, erre utal a szakmai és a
nézői dicsérethalmaz. Egyébként illett
is megadni a módját az idei bajnokságnak, ugyanis Kiskunhalason éppen 40.
alkalommal rendeztek nemzetközi lovasversenyt. Volt mit nézni és ünnepelni is három napon át a Lovasikolában.
Bajnokok emlékére
Tóth Balázs, a Balázs Lovastanya tulajdonosának volt egy remek gondolata. Az
egyébként komoly lovasgyökerekkel rendelkező vállalkozó kitalálta, hogy a jubileumi verseny kapcsán meg kellene emlékezni
azokról a halasiakról, akik magyar bajnoki
címet szereztek. Talán Balázs sem gondolta, hogy 133 nevet kell majd kőbe vésetnie, és hogy nem lesz elegendő egyetlen
tábla valamennyi bajnok felsorolásához.
A két emléktábla ünnepélyes felavatására természetesen a nemzetközi verseny
megnyitójának keretében került sor. Sótonyi Péter, a Magyar Lovas Szövetség alelnöke és Hirling József, egykori parancsnok, a táblán felsorolt nevek többségének
edzője leplezte le a kőtáblákat. Az egyéb-
Fotók: Jáger Levente
• Nem éppen tipikus középvárosi karrier kereskedőből pár év alatt sikeres énektanárrá és egyre keresettebb énekes előadóvá válni. Mi a titka?
• Szerintem három szó a titka: kitartás, szerencse és tehetség. Talán a legfőbb az első és az utolsó: sok munka és
megfelelő képesség nélkül nem megy.
• Önnek ki mondta meg, hogy van-e – és mire
– tehetsége?
• Először egy régi osztálytalálkozónkon mondta nekem
egy nagyon kedves barátom, Kovács M. Gábor (a halasi
származású jogász gyakornoki évei után a fővárosba költözött; jogi pályája mellett énekesként is megismerte a
szűkebb közönség; neve Zuschlag János védőjeként vált
országszerte ismertté – a szerk.), hogy van valami a torkomban. Annyira hatott rám, hogy végül huszonhét évesen
felvételiztem a SZOTE Zeneművészeti Karára, ahol Szécsi
Edit adjunktushoz kerültem.
• Addig fel sem merült az énekesi pálya?
• Nem igazán. Anyukám könyvelőt szeretett volna faragni belőlem; a Sziládyban középfokú közgazdasági végzettséget is szereztem. De valójában mindig is, ma is, nyughatatlan természet voltam, és vagyok; mindig is élt bennem a
vágy a megmutatkozásra, az önkifejezésre, az érzelmeim
kinyilvánítására. Nekem ez a megmutatkozás nagyon fontos. Amikor még kerestem magam, még egy alapfokú modelltanfolyamot is elvégeztem, és modellkedtem.
• Az igazat megvallva, ma már lerí önről ez a jámbor exhibicionizmus...
• ... pedig még a gimiben is csak egy kis szürke kislány
voltam! A srácok noszogatása volt az első, amikor elkezdtem elgondolkozni, ráérezni, hogy kezdjek valamit magammal. Nógattak, hogy ha már úgy nézek ki, ahogy, akkor menjek, fotóztassam magam, lépjek fel bemutatókon...
Csakhogy én nem szép akartam lenni, hanem okos, művelt.
Azt akartam és akarom megmutatni, ami belül van, ami én
vagyok mélyen, belül. Ekkor lépett be az életembe Gábornak az a megjegyzése, amivel egy életre szóló szerelmet
kötöttem a zenével, az énekléssel.
• Ha jól tudom, manapság elsősorban az operaáriákat kedveli, miközben a középfajú, könnyedebb operett az alkalmi rendezvényeken gyakran
népszerűbb. Önnél hogyan alakult ez az esztétikai
fejlődés?
• Ha a tanár nemcsak a technikát, hanem az értékválasztás és értékismeret fontosságát is megtanítja, akkor teszi
igazán jól a dolgát. Nekem szerencsém volt a tanáraimmal
e téren is. Nem nézem le az operettet, énekelek is néha, de
kétségtelen, hogy az operairodalomhoz mérten abban több
a talmi, felszínes csillogás. Az opera mélyebb érzések kifejezését teszi lehetővé, amellett, hogy számos darab rendkívül komoly technikai felkészültséget igényel. Még a nyelvet
is meg kell ismernünk valamennyire, hogy értsük, és hitelesen interpretálhassuk a dalokat...
• És mi az az esztétikai minőség, ami miatt jobban
vonzódik ehhez a műfajhoz?
• Az opera érzelmi, lelki világa szélsőséges, szenvedélyes, mélyre ható világ, sosem hagyja érintetlenül az ember bensőjét. Azért vonzó ez számomra, mert én is ilyen
vagyok: hirtelen, szeszélyes, temperamentumos... Hozzám
közelebb áll ez a viharos, szenvedélyes környezet, mint a
hétköznapok világa; jobban értem, jobban eligazodok benne, azzal együtt, hogy sodróbb, „veszélyesebb”, mint a
nyugodt kiszámíthatóság. Művészeti értelemben pedig az
nyűgöz le, ahogy ezt az emberi hang, az ének és művész
személyes mélyre hatolása át tudja adni, meg tudja mutatni a közönségnek.
• Elgondolkodtat a megmutatkozásvágynak ez a
vissza-visszatérő említése. Hagyjuk most az esztétikai kategóriákat – arra vagyok kíváncsi, mit jelent önnek, mi az ön személyes, benső megélése az
éneklésben?
• Manapság nem divat az érzelmek kimutatása, a nyitottság.
A művésznek viszont muszáj megmutatnia magát, művészi értelemben lemeztelenednie a színpadon; a saját érzelmeit, világát is bele kell vinnie az előadásba ahhoz, hogy a darab mélységét, üzenetét, érzelmeit eljuttathassa a közönséghez. Ezt
mondtam az előzővel is: nekem fontosak az erős, szélsőséges
érzések, és ezek sokat segítenek abban, hogy személyesen éljem át, és teremtsem újra az opera drámai mélységét.
• Mi a kedvenc, mondjuk, két áriája, és miért
azok?
idézte dr. Horváth László életútját, annak valamennyi fordulópontjával és
nehézségével. A méltató szerint szakmájában, politikai tevékenysége során
is tisztességes volt a kitüntetett. Nagy
Lajos kiemelte, hogy Horváth László
hiteles ember, aki méltó valamennyiünk elismerésére. A díjat Várnai László
polgármester adta át.
Míg György atlétaedző, vállalkozó laudációját dr. Jerémiás Attila mondta el.
Az előző esztendő Pro Urbe-díjasa kiemelte a kitüntetett sportpályafutásának eredményeit, majd méltatta nevelőedzőként elért sikereit. Felhívta a
figyelmet arra, hogy fiatal kora ellenére
méltán érdemelte ki Kiskunhalas város
díját. Az elismerést Várnai László adta
át Míg Györgynek. Az ünnepi műsorban
Kovács Anita és Kovács Sándor működött közre.
Kép-szöveg: jáger
ként példa nélküli az országban, hogy egy szombaton délután a Lovasiskolában.
Kiskunhalas méretű városnak ennyi ma- Szegedi Gábor végleg lerakta a gyepgyar bajnoka legyen lovaglásban.
lőt, pontosabban átadta fiának, ifjabb
Szegedi Gábornak. És hogy a PusztafoJudit eljött
gat legendás hajtója mennyire kötődött
Talán kevesen tudják Halász Juditról, a Kiskunhalashoz és az itteni közönségneves színésznőről, énekesnőről, a gye- hez, azt láthatta a több ezres publikum.
rekek nagy kedvencéről, hogy valami- Orvosi tanácsok ellenére Szegedi ismét
kor lovagolt. Nem is akárhogyan, kiváló felpattant a Pusztaötösre, és egy tiszteversenyzőnek ismerték a szakmában és a letkörrel zárta le a 30 éves legendát. A
válogatott keretnek is tagja volt. Azt meg pálya közepén, ahol oly sokan és sokaztán még kevesebben tudják, hogy kö- szor csodálták adta át a gyeplőt fiának,
zös múltja van a halasi olimpikonnal, Var- aki természetesen jól meg is hajtotta a
ró Józseffel. Az 50 évvel ezelőtti római fogatot. Bizony a kemény arcvonások
korosztályos Európa-bajnokságon mind- ellágyultak és egy-két könnycsepp is
ketten tagjai voltak a válogatottnak. Eb- feltűnt Szegedi Gábor szemében.
ből az alkalomból köszöntötték őket a
megnyitón. Halász Judit elmondta, hogy Nagydíj, nagy meglepetés
nagyon kellemes emlékei vannak a spor- Minden lovas, aki eljön Kiskunhalastolói múltjából. Először járhatott nyugaton ra, a nemzetközi versenyre kimondva,
és nagyon szerette a lovaglást. Kiskunha- kimondatlanul a Nagydíj megnyerésére
lasról is szép emlékeket ápol, ugyanis az hajt. Persze idén sem volt ez másképEB előtt éppen itt voltak edzőtáborban. pen, több korábbi nyertes ott volt vasárnap délután a rajtolók mezőnyében.
A lelátók is megteltek, a Nap is kisütött,
Elköszönt
Egy emlékezetes pályafutás ért véget semmilyen akadálya nem volt az emlé-
kezetes versenynek. A futam azért lett
leginkább emlékezetes a jó teljesítmények és a szép akadályvivések mellett,
mert óriási meglepetés született. Senki sem gondolta volna, hogy a 25 esztendős fiatal lovas, Szabó Anita Very N
nyergében az összes menő előtt megszerzi a nagydíj elsőségét. Ez volt egyébként a 40. CSI* Nemzetközi Díjugrató
Lovasverseny legnagyobb meglepetése.
Halasiak, Halason
Külön figyelmet kaptak azok a halasiak, akik valamilyen részt vállaltak a verseny szervezéséből. Őket is köszöntötték
a megnyitó alkalmából, a lovasaink pedig a pályán bizonyítottak. Füzér Flóra,
Tuska Péter, Fodor Gábor, Sós Attila és
a legeredményesebb lovasnak választott
Füzér Gábor mind mind tovább öregbítették a város hírnevét. Az idei nemzetközi lovasverseny pedig nemcsak a jubileum miatt, hanem a rekordszámú
nézősereg, a szép időjárás és a színvonalas futamok miatt maradt emlékezetes.
Jáger Levente
 Kultúra
www.halasmedia.hu
2010. május 5.
„Természetesen táncmániás vagyok” Csendesebb a dühös csaj
Szombat esti láz Pálinkó Lujzával
Karafiáth Orsolya új utakat keres a zenében
Környékbeli és távolabbi településekről is érkeztek, mert a Studio 2000 jó
nagy hálózatot működtet. A tánctanárok élete az utazó cirkuszhoz hasonlít, hogy mindenhova eljussanak, ahol
gyerekek vannak. Úgy gondolom, ahol
ennyien és ilyen lelkesen táncolnak,
onnan ki fog szűrődni sok tehetség.
Sok csinos lányt látok és sok ügyes fiút. Nagyon aranyosak szerintem a picik is. A munka töretlen és egyre feljebb ível, úgyhogy szerintem lesznek
nagyon jó versenyzők.
• A nagyközönség a Szombat esti láz zsűrijéből ismerheti.
Mennyire segítette a tánc iránti
kedv felkeltését a tévéműsor tapasztalatai szerint?
• Igazából nyilván sokak fejében
megfordult, hogy jaj, milyen műfaj
is ez. Aki nem ismerte, rácsodálkozott. Én inkább azt látom, hogy a felnőtt korosztály jobban elgondolkodott
Tér-tánc-zene. A huszadik születésnapját idén ünneplő Pro Urbe-díjas Studio 2000 TSE nyitott a közönség felé. Nemcsak a parketten vitték táncba a
jelentkezőket, hanem a szabadban is. A Matéza Étterem előtt kicsik és nagyok együtt vigadtak, a közönség pedig tapssal buzdította a táncosokat.
azon, hogy ha a különböző korú és alkatú sztárok meg tudták oldani valamilyen szinten, akkor ők is elkezdhetik. A felnőttekhez kötődnek gyerekek,
ilyen szempontból többeket érint, de a
versenytánc nehéz műfaj, és odáig
már kevesen jutnak el. Elég sok kitartás kell hozzá. Sokan belekóstolnak, de nem tudom, hogy többen-e,
mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt. Úgy
gondolom, mindig voltak olyan családok, amelyeknek értékrendjébe beletartozott az általános intelligenciát tekintve. Bízom abban, hogy akár egy
ilyen tévéműsor, akár ezek a táncos
rendezvények felébresztik mindenkiben minimum azt az elképzelést, hogy
a mozgás által a zenével kapcsolatba
kerülni egy elég hasznos dolog. Ezen
kívül ezeregy indirekt hatása van a
gyermekekre és a felnőttekre. Az önfegyelemre, az önismeretre gondolok
elsősorban.
• A Studio 2000 egyhetes rendezvénysorozattal ünnepelte a
huszadik születésnapját. A programokon nagyon sokan részt
vettek, főleg a táncgálán.
• Szerintem ez kuriózum, tényleg
nagyon dicséretes. Itt, a környéken
Ágiék lelkesedése, ha nem ilyen táptalajon lenne, mint amilyen a környezet, a városvezetés és a cégek hozzáállása, akkor nehéz lenne a dolog. A
legtöbb nagyobb városban, így Szegeden sem jellemző, hogy ennyien mögé
állnak akár erkölcsileg, akár anyagilag. Azt gondolom, ez egy követendő példa, hogy széles körben is elismertetik a műfaj. Én természetesen
POSTALÁDÁNKBÓL
A táncélménynek a néző is részese
A tánc egyidős az emberiséggel. A ritmikus mozgás az érzelem látványos kifejezése.
Nekem a sorsom megadta, hogy világszínvonalú bemutatókat láthassak: Moszkvában, a Kreml Kongresszusi Termében a Hattyúk tava balettot; a spanyol Granadában, a
barlangszínpadon a cigánylányok jellegzetes táncát, a
Zambrát; Rio de Janerioban a Karneválon felvonuló szamba
ikolák legsikeresebb produkcióit a táncházukban. Ezt nem
dicsekvésnek szántam, csak érzékeltetésnek, hogy itthon is
odafigyelek minden néptánc- és társastánc-bemutatóra.
Távolról figyelemmel kísérem a Studio 2000 TSE tevékenységét is. Közvetett a kapcsolatom, szívközeli gyerekek
hívnak meg. Ezt történt 20-án is, tudtam, hogy nyilvános
edzést látok a nagy ünnepi gálára készülve. Felkeltette kíváncsiságom, legalább bekukkanthatok a műhelymunkába.
Milyen a folyamat, amíg érlelődik, tökéletesedik, a többféle tánc.
Az oktató Juhász Ágnes a segítővel 2 óra hosszat egyfolytában vezérelte mozdulatról mozdulatra a körülbelül 80 fős
csapat különböző korú táncosait.
Ha még aktív lennék, biztos plagizálnék tőle, a minden izmot megmozgató szabad gyakorlatokat testnevelés órán
felcserélném ezekkel a tánchoz inkább hasonló motívumokkal. Itt nem maradt ki egy izom fejlesztése sem. A tánctanár
„mintaként” előre mutatta, majd tovább gyakorolta a fiatalokkal. Így győzte le a gyerekek esetleges ellenállását, mert
„bírni kellett” a megterhelést. Minden szava „nevelő” volt,
úgy követelt, hogy senkit nem sértett. Tudott megértő lenni, bátorított, elismert.
A ma válságban levő nevelés 3 területét is művelte: testit, esztétikait, érzelmit. Nem győztem jártatni a szemem,
egyik pár ügyesebb, látványosabb volt, mint a másik. Befejezték a nyilvános edzést, úgy elfutottak az öltözőbe, hogy
nem tudtam a kicsinyek buksi fejét megsimogatni, és azt
mondani: ügyesen táncolsz, ne hagyd abba!
A táncoktató 20 éve tanít a városunkban, úgy látom, neki a munkája a hobbija is. Nem tudom, milyen elismerésben
volt már része? De állítom, Ő a város egyik értéke! Szeretnék vele örülni valamilyen kitüntetés kapcsán. Nagyon
megérdemelné!
Kicsit féltékeny is vagyok, nehogy Vadkert vagy Baja elcsábítsa, egy jobb „átigazolással”.
Gratulálok Ági, a mögötted álló stábnak is szeretném kifejezni elismerésem.
Tedd továbbra is ilyen világszínvonalon a dolgod, a mi fiataljaink javára!
Gyenizse Sándorné
aranydiplomás tanítő
táncmániás vagyok, de nem győzöm
hangsúlyozni kifelé, a tömegeknek,
az indirekt és mindenféle egyéb hatást, hiszen nem mindenkiből válhat,
válik művész vagy versenyző. Akikből
nem lesz versenyző, azoknak is nagy
hatást gyakorol az életére, a személyiségfejlődésére, a mozgásműveltségére a tánc. Én mindenkinek csak
ajánlom. Ágiék nagyon jól csinálnak
valamit, hiszen ezt belátják a családok, a gyerekek és mindazok, akik ezt
elősegíthetik.
• Milyen feladatok várják önt a
közeljövőben akár tánctanárként,
akár televíziós szereplőként?
• Televíziós szereplő időnként vagyok, és abszolút meglepetésszerű,
hogy milyen műsor kapcsán, kinek,
mikor jutok eszébe. A Szombat esti láz
folytatásáról nem tudok semmit. Nagy
műsorok esetében mindig más témakörök vannak. Most nem ez van soron. Szegeden, a tánciskolánkban mi
is tanítjuk a gyerekeket és a felnőtteket. Mi nem táncgálákat, hanem évzárókat szoktunk rendezni. Egy évben
legalább kétszer összehívjuk a szülőket, rokonokat, szurkolókat, hogy
megnézhessék mennyit tanultak az elmúlt hónapokban azok, akik hozzánk
járnak. Igazából most is ez lesz. Emellett részt veszek a Magyar TáncSport
Szakszövetség tisztújító közgyűlésén,
ahol a szakmai érdekeket tekintjük
át. Táncosaink folyamatosan indulnak
versenyeken. Meghívásoknak eleget
téve zsűrizni is fogok, és készülünk a
közelgő évzáró bemutatónkra.
Pál László
A halasi mozi art-sávjában május 5-én
18 és 20 órakor az Egy kis gubanc című
angol filmvígjátékot vetítik James Gandolfini, David Rasche és Anna Chlumsky főszereplésével. Miután a brit külügyminiszter egy tévéinterjúban elszólja magát egy
lehetséges közel-keleti háborúval kapcsolatban, hirtelen kéretlen barátokra talál
Washingtonban. Az elszólás miatt hatalmas nemzetközi szervezkedés alakul ki,
annak ellenére, hogy a brit miniszterelnök tanácsadója mindent megtesz, hogy
elkenje az ügyet. Miközben a „nemzetközi helyzet egyre fokozódik”, a brit miniszter tanácsadója és az amerikai kormányzati gyakornok összeszűri a levet. A film az
vényen Tóth Evelin énekelt, viszont
te is szoktál, például a Dühös csajokkal. Létezik még ez a formáció?
• Nem létezik, én most nem énekelek.
Dalszövegeket írok meg performanceokban veszek részt. A Dühös csajok lecsendesedtek. Mindenki unalmas kispolgári életet kezdett el élni, velem az
élen. Már nem is vagyunk olyan dühösek. Most más utakat keresek a zenében. Van egy musical, a Fekete macska
formáció, és másik zenei ötleten is gondolkodom. Nyáron fogok járni korrepetitorhoz tanulni, mert egy színdarabban
fogok slágereket énekelni.
• Dalszöveget nagyon más írni,
mint verset?
• Szerintem igen, sokkal egyszerűbb.
Nem lehet olyan mélységeket belevinni,
és ezt nem rossz értelemben mondom. A
zenével együtt ad ki a jó dalszöveg valamit. Alapvetően nem kell annyira rétegzettnek, annyira strukturáltnak lennie,
úgyis ott vannak a refrének. Én nagyon
szeretem a refrént meg a refrén-módosulatokat. Teljesen más alkotói hozzáállást igényelnek. Néhány jó dalszöveg
Film
ENSZ-székházban ér véget, ahol lemondások is szóba kerülnek.
Május 6-án 20 órakor, valamint május 7-től 11-ig 18 és 20 órakor A titánok
harca című amerikai akció, fantasy megy
Sam Worthington, Pete Postlethwaite és
Liam Neeson főszereplésével. A hatalomért folytatott harc során, mióta világ a
világ, emberek királyokkal, királyok pedig istenekkel mérik össze erejüket. Az istenek közötti küzdelem azonban elpusztíthatja az egész világot. Perszeusz, akit
Finomhangú fafúvósok
Április 21-én fuvola-furulya házi
hangversenyre várták az érdeklődőket. Papp Csilla tanárnő harmadik éve
tanít a művészeti iskolában, első osztályostól érettségizőig vannak növendékei. A szólisták közül tetszett Balanyi Kata (fuvola), Horváth Lilla (fife,
a fuvola kistestvére), aki a délutáni futóverseny győzteseként „futott” be a
hangversenyre. A tanszak egyszem fia,
Berettoni Emídio, Purcell: A pásztor
című művét játszotta fuvolán. A szóló darabok mellett, többen közösen is
felléptek a növendékek közül. Barát-
nők: Balanyi Kata, Bozóky Eszter és
Szenczi Alexa (fuvola), Kovács Ramóna és Horváth Zsuzsanna (fuvola),
Berki Bianka és Nagylaki Petra (fuvola) muzsikáltak együtt. Családi zeneszót is hallhattunk: testvérek, Balogh
Anna és Balogh Eszter, valamint Hunyadi Eszter és édesanyja, Hunyadiné
Székely Márta is fuvoláztak. A szólók
és a kamaradarabok felváltva hangzottak el. Balogh Anna hat évig furulyázott (tanára volt Szőke Antalné)
és most négy év fuvolatanulás után,
érettségi és továbbtanulás miatt el-
fotó: pál lászló
• Versesköteteid jelentek meg
először, és csak később a regény.
Ennek az az oka, hogy a regényt
nehezebb műfajnak tartod?
• Nem, én alapvetően hosszú évekig
csak és kizárólag lírikusnak gondoltam
magam. Azután egyszer csak jött az
ötlet, hogy miért ne írjak regényt? Akkor már egy csomó rövidebb prózám
volt, és az végül is adta magát. Kényszerűségből kezdtem el egyébként
prózát írni alkalmi felkérésekre. A foglalkozásom újságíró, de nehéz lenne
versben cikkeket írni. A versek mellett most is regényen dolgozom, teljesen rákaptam erre a műfajra is.
• Ez kijön már a könyvhétre?
• Nem, semmiképpen. A könyvhétre
gyerekkönyvvel akartam előrukkolni,
de nem sikerült befejezni. Sőt: belátható
időn belül nem is fog, valószínűleg csak
karácsonyra. Ez egy hosszabb és kutatómunkát igénylő mű lesz. Sokat kell még
hozzá utaznom meg könyvtáraznom. Ez
egy nagyobb lélegzetvételű munka, kéthárom év múlva fogom befejezni.
• A halasi költészet napi rendez-
beugrik csak úgy, hogy megyek az utcán. Falombok, eső, paff, megvan a jó
kis refrénvázlat. Azért egy verset, legalábbis én, nem így írok.
• Említetted, hogy vonattal érkeztél. Felismernek ilyenkor?
• Most engem felismertek. Tegnap
a taxis is. Minden napra jut egy-egy
felismerés, de azért ez nem a költészetnek szól. Inkább annak, hogy elég
gyakran vagyok tévékben meg magazinokban. Nem hiszem, hogy a fél Magyarország a verseimen időzne.
• Jobban szeretnéd, ha a verseid
miatt ismernének meg?
• Mindegy. Engem az sem zavar, ha
nem ismernek.
• Szerintem kell, hogy tudjanak
egy alkotó, egy színpadi emberről.
• Nem tudom. Az életben például nem vagyok olyan játékos, mint a
színpadon vagy a szövegekben, mert
úgy vélem, hogy nekem elég a színpad. Mellette, a hétköznapi életben
már nem igénylem ezt, sőt: inkább zavarba hoz.
Pál László
isten nemzett, de ember nevelt fel, képtelen megvédeni családját az alvilág boszszúálló istenétől, Hádésztől. Vesztenivalója már nincs, így vállalja, hogy egy csapat
mindenre elszánt harcost a pokol ura ellen
vezet, mielőtt az megszerezné Zeusztól a
hatalmat. Veszedelmes útjuk során Perszeusz és bátor katonái tiltott világokon
verekszik keresztül magukat, olyan tájakra jutnak el, ahova ember még nem tette
be a lábát, ahol démonokkal és ismeretlen fenevadakkal veszik fel a harcot. Perszeusz egyetlen esélye a túlélésre, ha elfogadja a benne rejlő isteni hatalmat, és
képes sorsa fölé emelkedni, rátalálva saját végzetére.
Jazzvacsora
fotó: pál lászló
• Ági elárulta nekem, hogy ön
volt a példaképe. Mióta ismerik
egymást?
• Ezt most hallom, már húsz év
távlatából. Ha én voltam a példaképe, márpedig nyilván így van, akkor
a ’80-as években, mint kislány, látott táncversenyt, amin szerepeltünk.
Azóta ismerjük egymást, amióta magas osztályos táncosokká váltak. Előfordultunk már egymás rendezvényein. Nincs napi kapcsolatunk, de az én
párjaim, partnereim – Őze László,
Móczó János – együtt dolgoztak Ágiékkal, tehát ilyen közvetett kapcsolat
mindig is volt a tánctáborok meg rendezvények kapcsán.
• Személyes jelenlétével tisztelte meg a jubileumi rendezvényt. Milyennek tartja a halasi
táncosokat a bemutatott produkciók alapján?
• Biztató, hogy ilyen sokan vannak.
Karafiáth Orsolya költő, fordító, publicista és énekesnő, aki a Dühös
csajok nevű formációval lépett közönség elé. A Lotte Lenya, a Cafe X
és a Cigánykártya című verseskötetek és a Maffia-klub című regény
szerzője A fekete macska című előadással látogatott el Kiskunhalasra, a városi könyvtárba. Karafiáth Orsolya a kortárs magyar irodalom jeles képviselője. Munkássága elismeréseként 2005-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehette át. Közönsége jó
anekdotázónak is tartja a költőt, aki rendszeres szereplője a televíziós csatornák műsorainak, ahol versei mellett extravagáns megjelenésével is felhívja magára a figyelmet.
fotók: pál lászló
Pálinkó Lujza előbb balettozott, majd tizennégy évesen elvégzett egy
társastánc tanfolyamot, ami komoly változást hozott az életébe. Kitartóan járt az edzésekre, a szorgalma tehetséggel párosult, így tizennyolc esztendősen már a legmagasabb korosztályos Magyar Bajnokság dobogóján élvezhette a sikert. Azután rangos versenyek sora
következett eredményes szereplésekkel. Álma egy saját tánciskola
is valóra vált. Pálinkó Lujzát a nagyközönség jól ismerheti a Szombat esti láz című tévéműsorból, melynek adásai során a zsűri tagjainak sorában foglalt helyet. A kiskunhalasiak a Studio 2000 jubileumi táncgáláján találkozhattak vele. A rendezvényen ő köszöntötte a
Magyar TáncSport Szakszövetség képviseletében Juhász Ágnest, a
húszéves helyi egyesület művészeti vezetőjét.
köszönt a zeneiskolától. Búcsúfellépése is kiválóan sikerült. Először Pleyel:
Andantino-Allegro című zeneművét
Papp Csillával szólaltatták meg két fuvolán, majd felcsendült Debussytől a
Clair de Lune sejtelmes, szép hangzással idézve a sápadt Holdat. Balogh
Anna kamarapartnere – barátnője –
és osztálytársa is egyben Kiss Ágnes
(zongora), aki e mű hangulatos előadásának is részese volt. Ágnes tanára
Lovas László, aki az est folyamán zongorán közreműködött.
L. Molnár Anna
Bandák háborúznak egymással a
Sóstó Csárdában a hétvégén. Nem
kell semmi rosszra gondolni, sőt: remek muzsikákkal, a 30-as, 40-es évek
zenéivel találkozhat, aki részt vesz a
Jazzvacsora-sorozat következő, május
7-i koncertjén. Pénteken este 7 órakor
kezdenek a közönség elé lépő együttesek: a Kovács Linda Quartet és a Vörös Janka Jazz Band. Nemcsak két zenekar, de két színpad is várja a jazz
banditákat, akiknek a lazulás mellett
kötelezettségeik is lesznek, már ami a
megjelenést illeti. A férfiaknak kalap és
öltöny, a hölgyek számára estélyi a kötelező viselet. Vetélkedésről lévén szó
mindkét banda megspékeli majd a jazz
standardokra épülő számokat. Lindáék ötletes hangszerelésekkel és egyéni
játékmóddal, Jankáék pedig kellő számú adrenalinnal harcolnak.
P. L.
2010. május 5.
diákélet  www.halasmedia.hu
BALLAGÁS 2010 – SZILÁDY ÁRON REFORMÁTUS GIMNÁZIUM
Bábos kitüntetés
Mészáros Vincéné-díjjal ismerték el kiemelkedő tevékenységét
című előadással. Június 5-én a strandon, a nagycsaládosok helyi szervezetének programján szerepelnek műsorukkal. A Dél-Alföldi Ifjúsági Tanács
támogatásával megvalósuló Kalyibaprogram keretében pedig Alsószállásra utaznak, ahol újabb szabadtéri eseményekre kerül sor. A Boróka Civil és
Ifjúsági Ház elől június 18-án 9 órakor
kerékpárral indulnak a helyszínre, ahol
különböző foglalkozásokkal várják a
résztvevőket, és kalyibát építenek. A
gyerekek jelentkezését 9-től 18 éves
korig május végéig várják a Boróka
bábműhelyében. A Múzeumi éjszaka
rendezvényén, június 19-én a Kun legenda és a Vitéz László című előadást
mutatják be a Thorma János Múzeumban. Ezen kívül lesz két nyári tábor is
a Szivárvány Bábszínház Alapítvány
szervezésében: az egyik júliusban, a
másik pedig augusztus végén várja a
gyerekeket.
P. L.
Virtuális Éden barátságfákkal
Fotók: Pál László
12.a – Osztályfőnök: File Gabriella
Acsai Varga Tamara, Babud Gábor, Bálint Szabolcs, Bérczes Roxána, Eiler Hédi, Fecske Andrea, Fürtön Mónika, Gangl Dóra, Gál Bettina, Hegedűs Viktor, Horváth Nikolett, Jaszanovics Zsolt, Juhász Gergő, Kovács Imre, Kremm Virág, Lázár Lívia, Malina Gábor, Miksz Éva, Modok
Viktor, Mráz Attila, Nagy Tamás, Pasztendorf Mónika, Radvánszki Judit, Rakonczai Kitti, Riccioli Nikoletta, Schantl István, Sebestyén Nóra,
Szász Katalin, Sztojka Szabina, Tóth Szilvia, Vincze Péter, Virág Szabolcs, Zsömbör Dóra
– Abban, hogy én ezt a díjat megkaphattam, jelentős szerepe van a Szivárvány Bábszínház Alapítvány kuratóriumának is, melynek tagjaival immár
tizenötödik éve dolgozom együtt. Segítségüket, támogatásukat ezúton is
köszönöm, ahogy a bábosok és szüleik
munkáját is – mondta Fejes Józsefné.
A Szivárvány bábcsoport május 30án, vasárnap a Városi Gyermeknapon működik közre, május 31-én, hétfőn pedig a városi könyvtárban lépnek
fel délelőtt fél 11-kor többek között a
Hatrongyosi kakasok és A kiskondás
Fotó: Pál László
A Magyar Bábjátékos Egyesület a magyar bábmozgalom keretében
hosszú időn keresztül folytatott kiemelkedő tevékenysége, magas
színvonalú művészi és pedagógiai munkája elismeréséül Fejes Józsefné részére Mészáros Vincéné-emlékplakettet adományozott. A díjátadó ünnepségre április 20-án került sor a pestújhelyi művelődési házban a XVI. Országos Pedagógiai Bábjátékos Találkozó rendezvényén.
A Szent József Katolikus Általános Iskola április 24-én tartotta Virtual Eden címû projektjének záró eseményét. E rendezvény alkalmával ültették el az oktatási intézmény udvarán a partneriskolák
nemzetközi együttműködését jelképező fákat Lukács László alpolgármester jelenlétében.
Az ünnepségen Tóth Tibor Győző igazgató rámutatott, a magyarországi projektnapokat, a közös munkát koronázza meg ez az esemény. A
rendezvény lehetőséget ad arra, hogy
Kiskunhalast, az iskolát közelebbről is
13.c – Osztályfőnök: Dr. Bognárné Nagy Éva
Adorján Zalán, Andóczi-Balogh Réka, Bandzsal Szandra, Baranyai Zsolt, Csonka István, Dóra Dániel, Haász Anna Sára, Haász Gyula Attila, megismerjék a cseh, a lengyel és a roHugyi Emese, Hunyadi Ádám Péter, Izsák Boglárka, Jenei Anikó, Jeszenszky Dániel, Kis Anna, Lami Melinda, Mánik Áron, Nagy Lóránt, Nagy- mán vendégek. A küldöttség tagjai képet kaphattak arról is, hogy milyen
laki Dóra, Nagylaki Rita, Nyári Aliz, Nyári Nelli, Rokolya Péter, Sója Andrea Mónika, Stiedl Henrietta, Tapody Réka Orsolya
környezetvédelmi problémákkal küzdenek az itteniek, és azt hogyan próbálják megoldani.
– Elég komoly munka folyt, amiért köszönet jár mindenkinek, aki a
programban részt vett: koordinátoroknak, pedagógusoknak, diákoknak,
akik eljöttek hozzánk, akik támogatták a gyerekeket és minden szervezet-
nek, mely fontosnak érzi a természet
védelmét – mondta az igazgató. – Az
együttműködést a Comenius-program
tette lehetővé. A Virtuális Éden célja,
hogy emlékeztessen a gyönyörű édenre, amelyet a fa jelképez.
A projekt záró eseményeként a gyerekek és a pedagógusok fákat ültettek
a Szent József-iskola udvarán barátságuk emlékéül. A rendezvényen részt
vett Lukács László alpolgármester is,
és segített a munkálatokban.
– A fák a barátság szimbólumai. A
fákat is gondozni kell, ahogy a barátságokat – hangsúlyozta.
P. L.
Fotó: Pál László
Német delegáció Halason
Kiskunhalason vendégeskedett április 28-tól május 5-ig a kronachi hivatalos delegáció Peter Wutz és Wolfram
13.d – Osztályfőnök: Bundity Zsuzsanna
Ba Eszter Boglárka, Balázs Ferenc, Bálintfy Gábor János, Bereczki Rita, Csányi János Dániel, Csuti Mónika, Farkas Dávid, Flaisz Attila, Frie- Naser tanárok vezetésével a Kasparbert Gábor, Frittman Kitti, Gábor Anita, Hollós Anett, Horváth Lujza, Horváth Tímea, Horváth Zsuzsa, Illés Edit, Karasz Dóra, Kárász Petra, Zeuß-Gymnasiumból. A kiskunhalaKirály Mónika, Kormos Tamás, Lévai Ákos, Molnár József, Molnár-Solti Judit, Rabi Mónika, Rétfalvi Eszter, Rigler Renáta, Szalay Éva, Sző- si református középiskola tíz éve van
kapcsolatban az oktatási intézményke Barbara, Takács Vivien, Versegi Molnár Erik
nyel. Egyik évben a sziládysok utaznak hozzájuk, a másik évben ők jönnek ide.
– Egyre nő az érdeklődés Kiskunhalas iránt – mondja Péter Imréné
csoportvezető. – Két éve huszonkilencen voltak, most harmincöten ér-
keztek. Megtekintettek városunk
nevezetességeit, de ellátogattak Bugacra és Kecskemétre is Pécs, Európa kulturális fővárosa mellett. Jövőre
mi megyünk Kronachba – tette hozzá a némettanár.
P. L.
 Kultúra
www.halasmedia.hu
2010. május 5.
Bor és zene: választékos összeállítás a ligetben
Halas Táncegyüttes Szabó Zoltánnal
és bandájával, a Szivárvány bábcsoport, a Greda majorett, a Kiskunhalasi
Népdalkör Egyesület, Gusztos Bence
és Gusztos Károly, valamint a Timeless Band. A Folk csárdában a Kiskun
Táncegyüttes várta a zeneszeretőket
Vass Lóri és a Radikális zenekar kíséretében. Idén is ellátogatott városunkba műsorával Balla Tibor Arany
Páva-díjas tekerőlant-művész, Vesztergám Miklós tárogató-művész,
a Vivat Bacchus énekegyüttes és a
Cimbaliband.
A színes és változatos programot
kínáló rendezvényen készített interjúinkat a Tükör későbbi számaiban olvashatják.
P. L.
fotók: pál lászló
A Halasi Bor és HÍR-es udvar gazdag ital-, étel- és kulturális kínálattal várta a közönséget a hétvégén. A élelmiszeripari termékeik bemutatórendezvényt ezúttal is a hagyományápolás és az értékőrzés jellemezte.
jával, sajtokkal és húsfélékkel. A rendezvényen szereplők többsége is haA borudvar hangulatához illõ zene mindazok, akik ellátogattak a hétvé- készítõi és forgalmazói mellett egyéb lasi kötődésű előadó és zenekar volt.
és énekszó mellett közel húsz bor- gén a Hősök ligetébe. A Magyar Bor- kiállítók is megjelentek helyben, illet- Fellépett többek között Vladár Károly
ház ajánlatából kaphattak ízelítőt futár rendezvényén a nemes nedűk ve a régióban előállított, feldolgozott barátaival, a Szilaj citerazenekar, a
F Cimbaliband
F A Kiskunhalasi Népdalkör Kovács Márta vezetésével
F A Vivat Bacchus Hardy-Horváth Mária énekmûvésszel
Kimonók és textilek tárháza
Szent György Napok
Különleges művészeti attrakció a Csipkemúzeumban
Egy háromtagú delegáció és a RAProdukció zenekar képviselte Kiskunhalast Sepsiszentgyörgyön, a Szent György Napokon. Az erdélyiek vendégszeretete utolérhetetlen, a programkavalkád és a szervezettség láttán pedig irigykedtek a halasiak.
Ujházy Zsófia Dóra: – 2009-ben diplomáztam a Károli Gáspár Református
Egyetem, Keleti nyelvek és kultúrák szak japán szakirányán. Tanulmányaim
alatt érdeklődésem a hagyományos japán művészetek, így a kerámiaművesség, virágrendezés, teaszertartás, textilművészet világába vezetett. Szüleim
támogatásával 5 hónapot töltöttem Japánban, mely alatt lehetőségem volt
közelebbről megismerkedni e művészeti ágakkal, köztük elsősorban a textilművészettel. Szakdolgozatomat a 16-19. századi Japán meghatározó öltözetéről, a mai kimonó elődjének tartott női koszode viseletről írtam. Az elméleti tudás megszerzése mellett a művészet által igyekszem a gyakorlatban is
elsajátítani a japán ember gondolkodását, esztétikai világát. Lassan két éve,
hogy Kouke Ayuko ikebana mesternő virágrendezés óráira járok, emellett
Kontor Kornélia teaszertartás tanfolyama által a teakultúra hagyományán
keresztül is próbálom magamévá tenni a japán szemléletmódot. Terveim között szerepel tanulmányaim japán egyetemen való folytatása.
a kimonó mindennapos viseletem volt
az iskolában. Így a saját magam örömére meg kellett tanulni minél gyorsabban
felvenni, hogy reggelente ne teljenek el
órák az öltözködéssel.
• Mennyi a csúcsideje?
• Most már huszonöt-huszonhat perc
alatt fel tudom venni, de akkor nagy a
kapkodás. Harminc-negyven perc, ha
nagyon alaposan csinálom.
• Ahogy egy öltönyt, egy estélyi
ruhát tudni kell viselni. Úgy gondolom, ez igaz a kimonóra is.
• Ez így van. Maga a hordása sem egyszerű, rendkívül fárasztó, hiszen nagyon
mereven tartja a hátat, a derekat és a
has részt. Igazából enni, inni nem nagyon lehet benne, mert az öv annyira
megszorítja a felső testet, hogy ott már
kevés a mozgástere az embernek. Meg
kell tanulni ezzel az érzéssel együtt élni.
F Kontor Kornélia és Ujházy Zsófia Dóra
kicsit visszahúzni. Ez az egyik, a másik
pedig a precizitás. Az olyan, japánokkal
kapcsolatos sztereotípiákat, mint az aprólékosság, a pontosság, az apró részletekre való odafigyelés, a tisztelet, az alázat vagy éppen a finomság, gyönyörűen
tükrözi a kimonó és ez a kiállítás is. Meg
kell nézni, hány réteg van egy babán. Ha
rosszul vesz fel valaki egy inget, leveszi, megigazítja, és megint minden tökéletesen megy tovább. Ezt egy kimonónál nem lehet megtenni, nincs lehetőség
a javításra, ha az egyik réteg rossz. Azt
óta elterjedtek, és egyre nyitottabbak az
emberek a különböző viselkedés- és kifejezésmódok megismerésére. Próbálják minél szélesebb körben megismerni
a japán kultúrát, hogy megértsék, miben
gyökerezik ez a fajta viselkedésmód, és
egy kicsit otthonosabban érezzék benne
magukat. Remélem, hogy pár év múlva
ez is annyira elterjedt lesz, mint a judo, a
kendo vagy az aikido.
• Mióta dolgoznak együtt?
• A kiskunhalasi kiállítás az első közös
munkánk. Nagyon szépen köszönjük a
Kontor Kornélia: – 17 évesen kerültem először Japánba, amikor középiskolás cserediákként egy évet töltöttem egy vidéki
kisvárosban. Ekkor ismerkedtem meg a japán nyelvvel, valamint a japán kultúra számos elemével, köztük a teaművészettel.
Hazatértem után megkezdtem tanulmányaimat a Műszaki Egyetemen, ahol 2006-ban műszaki informatikusként szereztem
meg diplomámat. Ekkor láttam elérkezettnek az időt arra, hogy megkeressem a válaszokat életem nagy kérdéseire. Többek
között arra, hogy korábban miért tett oly nagy hatást rám Japán, annak kultúrája, s hogy miért érzem azt, hogy a japán teaművészet az eszköze a kiteljesülésemnek, a legtökéletesebb módja önkifejezésemnek. A japán Urasenke teacsalád ösztöndíjasaként kerültem egy újabb évre Japánban, Kyotoba. Itt sajátíthattam el a teaművészet tanulása közben többek között a kimono-,
a keramikusság-, az írás-, a kertépítés-, a virágrendezés művészetét. 2007 óta a Magyarországi Japán Tea Egyesület tagjaként „dolgozom” a tea magyarországi népszerűsítésén, eme egzotikus művészeti ág, valamint a teaművészek által képviselt
értékrend, életfelfogás, életvitel megismertetésén. Tea-, illetve kimonó-bemutatók, előadások, teakóstolók, kimonópróbák, s
2010. január óta teatanfolyamok tartása révén próbálom testközelbe hozni a japán kultúra gyöngyszemeit a magyar emberekhez. Meggyőződéssel vallom, hogy a japán teaművészek által képviselt értékrend európai kulturkörnyezetben adoptálható
elemeinek mindennapjainkba való átültetésével gazdagabbá, színesebbé, értékesebbé tehetjük életünket, teljesebben élhetjük
meg azt. A kiskunhalasi kiállítást ennek a missziónak, életutamnak egy fontos állomásának tartom. Köszönöm a lehetőséget.
Meg kell tanulni egy mozgásformát ahhoz, hogy a kimonó jól álljon valakin, és
természetesen hasson.
• Említette, hogy Japánban
élt. Miben változott leginkább a
szemlélete?
• Nagy hatással volt rám. Addig is nyitott embernek tartottam magam, de az
ösztöndíj után pláne ezt mondhatom.
Próbálok jobban odafigyelni másokra. A
kinti művészetek egyik alappillére, hogy
az egót, az ént teljesen háttérbe kell szorítani a másikért. Mindig meg kell próbálni másokat előtérbe helyezni, az ő érvényesülésüket segíteni, és magunkat egy
hiszem, ez az a szemléletmód, ami leginkább az enyém lett. Mindent úgy kell
csinálni, hogyha nincs visszalépési lehetőség, akkor is azt mondhassam hosszú
távon, hogy elégedettséggel tölt el.
• Mennyire fogékonyak a magyar
emberek erre a szemléletmódra?
• Még nagyon gyerekcipőben jár itt a
japán művészetek elterjesztése, meghonosítása. Egyelőre csak azt látják, hogy
valami más. Még nem érzik, hogy miben ad ez többet. Némi élményben
azért részesülnek az emberek, ha még
nem is tudják, hogy miben rejlik a titka. A harcművészetek viszont évtizedek
lehetőséget. E rendezvénynek köszönhetően találtunk egymásra szakmailag,
és remélhetőleg hosszú távon együtt tudunk dolgozni. Zsófi nemsokára kezdi
nálam a teaművészet tanulását. Mikor
leadta a jelentkezési lapját, akkor láttam, hogy textilművészettel foglalkozik,
így jött az ötlet, hogy felkérjem erre a kiállításra. Én csak gyakorlati szempontból ismerem a kimonó művészetét, ő
pedig elméleti síkon. E kettő szépen kiegészíti egymást a kiskunhalasi kiállításon. Remélem, változatos képet tudunk
így nyújtani a kimonók iránt érdeklődő
látogatóknak.
Pál László
keknek is. A főtéri nagyszínpadon pedig
egymást váltották a sztárok. Hatalmas
megtiszteltetés érte a halasi RAProdukciót, amely szintén itt kapott koncertezési lehetőséget. A halasiakat nagy szeretettel fogadták a vendéglátók, akik
minden kérését perceken belül teljesítették. Mindennek volt felelőse, akit pillanatokon belül meg is lehetett találni.
A Szent György Napok komoly tanúsá-
dégeskedett a 60 ezres lélekszámú városban. A szentgyörgyiek vendégszeretete leírhatatlan, a monumentális, hat
színpadot, több helyszínt átölelő rendezvény látogatottsága óriási. Az esti
koncerteken 15-20 ezren gyűltek öszsze és a többi fellépőhely előtt is szép
számú közönség volt. Volt külön bemutatkozási lehetőség a néptáncosoknak, a rockzenekaroknak és a gyerme-
ga az, hogy tökéletesen megfér egymás mellett a modern kultúra, valamint
a hagyományápolás is és minden korosztály megtalálja a neki tetsző programot. Finom falatok, igényes vásározók,
népművészeti kuriózumok az egyik,
a Magna Cum Laude, Deák Bill Gyula, Fenyő Miklós a másik oldalon. Mindez pedig mindenki örömére és felhőtlen
boldogságára.
JL
Fotó: Bereczki Zsolt
szeretném a későbbiekben bemutatni.
• Nem lehet egyszerű viselni ezeket a kimonókat. Mennyi idő alatt
lehet felölteni?
• Életemben nem hordtam kimonót.
Most Korni adta rám. A kiállítóteremben
a babára két óra volt feltenni. Élő személyre viszonylag könnyebb, de mindenképpen gyakorlatot igényel. Korni,
te mennyi idő alatt tudod felvenni a kimonót egyedül?
• Nem kis munka, és nem kis gyakorlat kell hozzá – veszi át a szót Kontor
Kornélia teaművész. – Bevallom őszintén, eleinte nekem is egy-másfél órába telt, mire sikerült. Később különböző praktikákat is alkalmaz az ember.
Ha például eleinte elől köti meg magának az ember az övet, akkor jobban lehet kezelni. Egy éven keresztül ösztöndíj kapcsán Japánban éltem, és nekem
fotó: pál lászló
• Mi jellemzi a különböző ruhadarabokon megjelenő motívumvilágot? – kérdezzük Ujházy Zsófia
Dórától.
• Nagyon nehéz ezt összefoglalni,
mert egész lexikont lehetne írni erről.
Népszerűek a virágmotívumok, megjelenik az emberábrázolás, és esetenként
hétköznapi használati tárgyak, például legyezők, cipők, könyvek is láthatók
a textileken.
• Van átfedés, hiszen a csipkéken is felfedezhetők emberi alakok, növényi motívumok...
• Igen, mindenképpen. Sőt: én szeretném is kutatni kint, Japánban. Megtalálni valahol a japán és a magyar motívumok gyökereit és párhuzamot vonni a
kettő között.
• Előfordulhat ilyen?
• Úgy érzem, hogy van, kell lennie, és
Kiskunhalast és Sepsiszentgyörgyöt
évek óta testvérvárosi viszony fűzi öszsze. Hagyomány az is, hogy a halasiak tiszteletüket teszik Erdély legnagyobb szabású rendezvényén, a Szent
György Napokon. Idén Halász Balázs,
Horváth Mihály önkormányzati képviselő, Pintér András, a Bibó-gimnázium igazgatója, a RAProdukció zenekar
és a Halasmédia forgatócsoportja ven-
fotó: pál lászló
A XI. Nemzetközi Csipkefesztivált idén japán kimonó- és textilkiállítás színesíti. A tárlat anyagát Kontor
Kornélia teaművész és Ujházy Zsófia Dóra, a japán textíliák jó ismerője rendezte be. A Csipkeházban Ito
Yasuko asszonynak, a japán nagykövet feleségének kimonója mellett Kornélia saját kimonói, kimonóövei és kiegészítői, valamint a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményének értékes darabjai is megtekinthetők május 8-ig.
Ikebana a csipkefesztiválon. Az ikebana a hagyományos japán virágrendezés művészete. Szakemberek szerint lényege a változékonyságon alapul. A nemzetközi csipkefesztivál hétvégéjén Kayama Sumiko hazánkban élő művész két alkalommal is tartott bemutatót a látogatóknak a Csipkeház kertjében. A közönség érdeklődve figyelte, hogy a
szimbolikus jelentéssel bíró növények hová kerülnek az edényben, és milyen kompozíció születik az alkotó gondos keze-munkájának eredményeként.
P. L.
2010. május 5.
A kötönyi szakajtós
meg trombitált, volt egy zenekara, és
hogy, hogy nem egy napra két lakodalmat vállaltak. Tanakodtak, mit csináljanak, s arra jutottak, hogy hát szét
kellett szedni a brigádot. Azt mondták
nekem, itt a dob és akkor doboljál. Egy
pár este veregettem odahaza, majd eljött a nagy nap s el kellett menni Zsanára, tudja a csuda hova, de arra nem
ismert senki sem. Nem tudták, vajon
tudok-e dobolni vagy sem, és akkor
csak elment az éjszaka. Nagyon hoszszú volt az az éjszaka...”
Az időről...
„Ilyet már föltettek sokszor, hogy
mennyi időbe telik ezt elkészíteni?
Sokszor hozzáfogtam, hogy megnéztem, leírtam, hogy hány óra van, de
ha valami közbejött, akkor bajban voltam. Annyi idő elment, hogy nem tudtam megmérni.
Most már úgy elvagyok, mintha sza-
Hanyatló világunk talán legszomorúbb jelképei az üresen álló tanyasi iskolák. Az ’iskola’ szó ma használt formájában ki sem fejezi azt a
lelki-közösségi hajlékot és forrást, amit egykor ezek a tanyasi-falusi
központok jelentettek az ott élőknek. A tajói intézmény bár évtizedek
óta nem használták eredeti funkciójában, ma mégis új életre kel – és
könyv jelenik meg róla Halason.
Istápoló
Tajó nemcsak a környék egyik legérdekesebb és legszebb tája, de története is érdekes-kalandosan alakult. A
redemptióval megváltott halasi pusztarész egyházilag is a városhoz tartozott. Az első iskolát a 19. század végén,
1891-ben létesítették egy nádfedeles,
egykor istállónak emelt épületben. Az
új épületrészt 1937-ben avatták – a
mai szemmel lenyűgöző közoktatásügyi fejlesztés részeként, amelynek
keretében, a múlt század első bő harmadában több mint 20 iskola épült Halason és környékén (lásd még cikkünket a 4. oldalon!). A fejlődés az 50-es
Az itt élőknek messze többet
jelentett, mint csupán a tanulás fedett épületét: a közösségi
életnek olyan szentélyévé vált,
amely mind az összetartozást, mind a szülőhelyhez való mély kötődést, mind az emberi szálak nemességét és fontosságát megtanította nekik.
évek végén is nagy lendülettel folytatódott: ekkor 2 tanteremnek helyt adó
szárnnyal bővült az épület, s volt olyan
időszak – mondja Gszellmann Ádám
egykori iskolaigazgató, helytörténész
–, amikor több mint 100 tanyasi kis- ló munkára.
gyerek tanult itt.
– A tanyasi gyerekeket az élet amúgy
arra nevelte, hogy az iskolába való nehéz,
Az igazi nevelés
télen-nyáron többkilométeres begyalogAnnak ellenére – vagy éppen azért? –, lástól kezdve a paraszti életen át az érvéhogy a diákok közös csoportokban sajá- nyesülésig az Istenen túl csak önmaguktították el az alapfokú ismereteket, a ta- ra számíthatnak. A tanyasi iskolákban a
jói iskola rendkívül jó színvonalú oktatást tanítók erre alapozhattak, és meg is tanyújtott. Gszellmann Ádám szerint azért, nították velük az önállóságot, a szorgalmert a közöscsoportos foglalkozások so- mat és a törekvés értékét, fontosságát –
rán a gyerekek rákényszerültek az önál- érvel az oktatási szakember.
fotó: kohout zoltán
A szakajtó volt jobban
a mesterségem...
„Édesapám termelt egy 2-3 bokor vesszőt, és így mikor vége volt
a nagyja munkának, a jószágokat elláttuk és akkor ő csinálta. A szakajtó varrás, a kosár meg kötés. Ugye a
kosárnak nem kell semmi, csak fűzfaveszsző. A szakajtónak meg kell a
szalma, na meg a fűzfavessző kidolgozva vékonyra, hogy cérna legyen,
hogy bírjak vele dolgozni. A fűzfát tavasszal könnyű megtisztítani, mert
akkor megveregeti kicsit az ember,
és máris leválik a haja. Úton-útfélen
megnő a fűzfa is, már annyit ültettem,
és ez a nyavalyás magyar, ez minden
levelénél hoz gallyat, s ott eltörik.
Generációk műveltségét, emberségét alapozta meg a tajói iskola
fotó: szûcs károly
„Már elhagytam a 80-at, ’28-as vagyok. Halason születtem, nyolcan voltunk testvérek, még most is megvagyunk. Az akkori Bodogláron laktunk
és Majsára jártunk be iskolába 6 évig.
Biciklivel, mert nem jött ám értünk
az autó, hogy majd visz be bennünket. Elmentünk Majsára meg Halasra, piacra elvittek kacsapásztornak,
aztán megvolt a kirándulás. A hatot
végeztem Bodogláron, majd a hetet,
nyolcat, aztán elmentem katonának.
Sopronba, szegény édesanyám azt se
tudta, merre van.
röt így a fasorban, majd szépen betakarta. Másnap már jöttek is a csendőrök, hát bizony így kádereztem le a
szomszédot.”
Dédapám Farkas László, édesapám
pedig Illés László, ők itt, Tajón laktak.
Akkoriban, ahogy megnősültünk, még
én is akkor költöztem ide Bodoglárra, és úgy építettük ezt a házat. ’57be’ kerültem ide, akkor kint laktunk
arra a zsanai határon – ott egyenesen lefelé. Gazdálkodtunk, aztán jött
a téesz. Kedvesen beszélgettek, hogy
be kell lépni, mert más módja nincsen neki. És akkor már én is szereltem le, akkor a tisztek összehívtak, hogy gyerekek a mezőgazdaság
rosszul áll, ne menjetek haza a mezőgazdaságba. Elrendezik, hogy vagy
rendőrnek vagy valami csavargónak
elmehetünk.”
A lekáderezésről...
„Úgy aztán ott a munka volt, jószágot tartottunk meg mindent. Nekünk
is volt egy kevés kukoricánk a padláson fent, és akkor odajöttek, és akkor szépen elvitték azt a kicsit is. Volt
egy hold föld a tanya mögött, és akkor ott kiástunk egy ilyen gödröt, fölírtuk, hogy mennyi búza van, alul lent
a szalmával kibéleltük, oda tettük bele a búzát, letakartuk szépen, amíg
nem volt rá szükség, és úgy menekült meg.
Tudják, hogy káderozta le a szomszédját az ember? Amikor látta, hogy
a szomszéd nézelődik, ásott egy göd-
Azt mondják, hogy az igazi szakajtó szalma volna. Abból csináltuk, de
én azért azt mondom, hogy a gyékény annyival könnyebb, mint a szalma, hogy nincsen csomó benne. Nem
kell annyit pucolni. Mert a szalmáról a
levelét le kell pucolni.
A szakajtó készítéséhez nem fémtűt használok, hanem fából faragunk
egy tűt. Készítek olykor szalmadíszeket is. Voltam kiállításon, Kecelen, és
akkor vettem ilyen kis díszt. Nem tudom, olyan 50 forint volt. Hazahoztam, valahogy csak meg kell tanulni.
Megáztattam vízbe, kibontottam, viszszahajtogattam, addig-addig, hogy hát
csak ment.
Vannak nekem fütyülőim, amiket készítettem, akad itt nagyobb is, vastagabb is, és mikor itt tanyáznak a vadgalambok, s elkezdenek mesélni hajnalban,
akkor én is kiültem itt, és akkor – huhu,
huhú –, úgy beszélgettünk.”
„
A közösségi éden története
Farkas Illés és a hajnalban mesélő vadgalambok
Farkas Illéssel, a 82 esztendős
egykori postással beszélgettünk
harkakötönyi otthonában, életéről, a kosárfonásról és szakajtókészítésről, valamint arról, ha
az ember azt csinálja, amit szeret, akkor bizony gyorsan pereg
az idő.
Nép, élet  www.halasmedia.hu
badságom volna. Annyit elvállaltam,
ha a felét meg tudnám csinálni, akkor
már jó lennék. Pedig mást sem csinálok, de úgy eltelik a nap. A fiataloknak
másképpen telik az idő. A gyerekeknek szoktam elkezdeni a szakajtó alját, és akkor már onnan indulni bírnak
vele. Egy-két sort rátesznek, aztán fe- Napjainkban, ha bármi bajunk van, gondolkodás nélkül
jezzük már be, mert szaladni kell már szaladunk a patikába gyógyszerért, ha nincs orvos a közelmásfelé.”
ben, kétségbeesünk. Pedig számos megoldást találnánk, ha
kicsit megpróbálnánk visszaemlékezni, hogy a nagymama
Az értékekről...
mit tett ilyenkor.
„A szakajtókért, kosarakért annyit Régen nem mindenki tudta az orvost megfizetni, ezért a
nem adnak, hogy meggazdagodjak. népi orvoslás a sokéves, jól bevált tapasztalatokra épül, amit
Enyémeket majd a gyerekek kihordják mára már igencsak elfelejtettünk. Nagyanyáink jól ismerték
a szemétre valamikor. Én meg amit a természetet, tudták, hogy mihez nyúljanak, ha baj van, és
csináltam, arról van is fénykép és azt hogyan előzzék meg a betegségeket. Isten patikája még ma
ki is raktam. Az ember gyönyörködik is itt van körülöttünk, várva, hogy újra felfedezzük. A vörösbenne addig él, amíg bír mozogni.
hagyma, fokhagyma, krumpli, petrezselyem, káposzta, hogy
Alig várja az emberfia, hogy elmen- csak a konyhakertet említsük, de számos fű, fa, virág kínáljen nyugdíjba, aztán meg olyan gyor- ja magát nap, mint nap.
san mennek a napok meg a hónapok, s A régiek életéhez hozzátartozott a gyógynövények begyűjmár jön is az ördög...
tése is, melyet többnyire tavasszal végeztek. Talán senki
Addig itt van a család, az unokák, számára nem kell bemutatni az alábbi növényeket, azonban
Arról, hogy ki-ki
s a kisgalambjaim itt hátul – ezek érdemes jobban megismerni őket, mert jó szolgálatot teheta maga mesterségét...
éltetnek...”
nek egészségünk érdekében.
„Muzsikálni nem tudok, de egy laKora tavasztól gyűjthető már a csalánlevél, ami magas Ckodalmat azért kimuzsikáltam. SzeVégső István, vitamin- és vastartalma miatt az immunrendszer erősítője,
gény apósom muzsikás volt, hegedült
Sarok Krisztián vértisztító hatásának köszönhetően tisztítókúrák elengedhetetlen növénye. Levelét az öreg nénikék előszeretettel gyűjtik a kiscsirkék, kiskacsák számára.
A rovatot az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közkincs progA tavaszi domboldalak legszebb dísze a galagonya, amely a
ramja, valamint a Kiskunhalasi Művelődési Központ és a Pásztortűz-egye- népi gyógyászatban leggyakrabban alkalmazott szívgyógysület támogatják.
szerek egyike. A növényt évszázadok óta ismerjük. Háborúk
ÉRTÉKMENTÕ
„Fűben-fában orvosság”
és nagy nélkülözések idején virágaiból és leveleiből teát készítettek, őrölt termésével a kávét helyettesítették. Májusban fehér virágait, zsenge tavaszi leveleit szedjük, bogyóját
októberben kell gyűjteni, amiből ízletes lekvár is készíthető.
A pongyola pitypangot (gyermekláncfű) tipikusan gyomnövényként tartják számon, pedig vannak országok, ahol
zsenge leveleit ilyenkor a primőr saláták mellett árusítják.
Íze kesernyés, aminek köszönhetően segíti az epehólyag és
a máj működését. Cukorbetegségre feltétlen ajánlott, ekcémára (külsőleg) is használhatjuk. Némely vidéken gyökerét
megpörkölik, ez igen jó pótkávét szolgáltat. Állatgyógyászatban tejszaporítóként adják. Levelét tavasztól őszig, gyökerét októberben gyűjtik.
A pásztortáska minden kertben megtalálható, a gyerekek
szívesen készítenek belőle a táskás terméseket félig lehúzva „csörgőt”. A népi gyógyászatban aranyér esetén, orrvérzésnél, anyaméhvérzésnél, vizelési nehézségnél, hasmenésnél használták. A növény virágos, leveles szárának felső
részét gyűjtik.
Az akác édeskés virágát, a „kukucskát”, még a gyerekek is szívesen fogyasztják. Talán ez a legismertebb ehető
virág. A frissen szedett vagy szárított virágszirmokból főzött tea csökkenti a hurutos tüneteket, enyhíti a köhögést.
A gyomorsav túltengése ellen is hatásos, a kozmetikumokban pedig ráncsimító hatása miatt alkalmazzák. Kényeztethetjük magunkat szépítő fürdővel is, jó sok akácvirág közé elmerülve.
Szentségrombolás
A környéket egyébként máig Sűrű-Tajóként is emlegetik: a parcellákat ugyanis a központi dűlőút mentén,
egymás mellett jelölték ki, amelyek ma
is megejtően szép látványban sorakoznak egymást követve. Az itt élőknek a
sűrű-tajói oskola messze többet jelentett, mint csupán a számtan- és irodalomtanulás fedett épületét: a közösségi életnek olyan szentélyévé vált,
amely mind az összetartozást, mind a
szülőhelyhez való mély kötődést, mind
az emberi szálak nemességét és fontosságát megtanította nekik. Az iskola környéke sajátos kis tanyasi búcsúknak, színjátszókörök működésének,
baráti és tanyasi összejöveteleknek is
helyt adott épp úgy, de működött kvázi vallási vagy közéleti események központjaként is.
Ezt a természetes és természetesemberi szerveződést rombolta le a
70-es évek tanya- és oktatáspolitikája, amely a városba kényszerítette
a külterületek lakosságát, és ezzel elszakította a kisközösségi lét összekötő szálait. Miután 1972-ban Tajót Kiskunmajsához csatolták, három éven
belül a felső tagozat után az alsót is
megszüntették, majd az intézményt
85 év után bezárták.
Élő és könyvbe mentett múlt
Az iskola belső falán ma is megtalálható „tanítóicsalád-fa” törzsén az első,
máig legendás házaspár, Sváb Pálné
és férje neve olvasható, akik 45, illetve
30 évig tanítottak itt. Szakmai és emberi kisugárzásuk, valamint az itt megforduló generációk moralitását mi sem
bizonyítja jobban, mint hogy az öregdiákok azóta is minden évben találkoznak itt. Nem ritka, hogy 300 egykori tajói nebuló is felkeresi a hajlékot,
ahonnan nem egy felsőfokú végzettségű szakember hozta tudását és szellemi-lelki útravalóját. A máig élő közösséget alkotó tajói diákok újították
fel az I. Világháborús emlékművet, és
most az ő összefogásuk eredményeként adják majd ki a sűrű-tajói iskola történetét feldolgozó könyvet is,
amelynek szerkesztője Gszellmann
Ádám, a nyár végére várható kiadását pedig a Szakál Aurél vezette halasi múzeum vállalta.
Új élet
Mégsem merő keserűség a pusztai
iskola történetének legeslegújabbkori története. Az udvar és az épületek
ma is hangosak, miután a Sváb-család egyik leszármazottja, Katalin révén egy budapesti gyógypedagógiai
intézet alapítványa megvette, és rendszeresen itt pihenteti-nyaraltatja gondozottait, akik különösen jól érzik magukat e nyugodt, lenyűgöző szépségű
tájon.
(kohoutz)
10  hirdetések
Ingatlanközvetítői, de nem ügynöki munka. Fix
+ jutalék. Tel.: 06 30/520-45-12
A-303
www.halasmedia.hu
Általános iskolai tanítók jelentkezését várjuk.
Előny: gyógypedagógiai vagy fejlesztőpedagógiai végzettség. Tel.: 06 77/421-016 A-467
2010. május 5.
Kiskunhalason 4-es társasház I. emeletén 59
m2-es lakás garázzsal eladó. Irányár: 10,7 M Ft.
Tel.: 06 70/240-23-28
A-460
A Bem utcában 1 szobás, földszinti lakás eladó.
Tel.: 06 20/55-30-700
A-410 Kiskunhalason családi ház eladó. Irányár: 16 M
Ft. Tel.: 06 30/690-80-36
A-461
Komoly szakmai tapasztalattal rendelke- Csirke eladó. 380 Ft/kg. Tel.: 06 30/577-51-31, 2 szobás, gázfűtéses, erkélyes, II. emeleti
lakás
eladó
a
Vasút
u.
20.
szám
alatt.
ző autószerelőt márkaszervizbe felveszünk. 06 30/475-71-30
A Széchenyi utcában földszinti, 2 szobás lakás
A-450
Tel.: 06 70/55-21-551
A-431 eladó. Tel.: 06 20/94-70-815
Tel.: 06 30/289-49-44
A-357
A-465
Balotaszálláson családi ház eladó.
Ganz- Vízgép Kft. kiskunhalasi munkahelyre,
Tel.: 06 20/975-70-24, 06 30/914-05-57 A-436
gépészmérnök és gépi forgácsoló munkatárŐrzött
területen
raktárak
és
irodahelyiségek
sat keres. Tel.: 06 77/528-445/101, e-mail:
kiadók.
Tel.:
06
30/515-38-98
A-114
vizgep@t-online.hu
A-388
Családi ház eladó Kiskunhalason a Deák Ferenc
utcában. Tel.: 06 30/284-00-03
A-442
Kiskunhalas
központjában,
a
Hajnal
u.
1.
sz.
Kozmetikus nő 8 éves gyakorlattal állást keres.
Tel.: 06 30/369-45-18
A-421 alatt üzlethelyiségek irodahelyiséggel kiadók. 1 szobás földszinti lakás a Kárpát utcában áron
Tel.: 06 30/591-50-91
A-425 alul eladó. Tel.: 06 20/55-29-712
A-314
Élelmiszerboltba eladót keresek.
Autó-bérbeadás.
Tel.:
06
70/451-48-82
A-443
Tel.: 06 20/96-73-449
A-445
Igényesen felújított családi ház a belvárosban
eladó. Tel.: 06 70/269-50-94
A-455
Akáclevél
Söröző
kiadó
a
Vadkerti
úton.
Vállalkozásom bővítéséhez munkatársakat kereTel.:
06
70/4500-475
A-426
sek. Tel.: 06 70/452-61-03
A-446
A Pozsony utcában lakás eladó.
Tel.: 06 77/424-063
A-456
1,5 szobás lakás kiadó. Tel.: 06 20/77-16-423 A-451
Területi képviselőt keresek meglévő és új ügyfelekkel való kapcsolattartásra, értékesítésre. FényKertvárosi átriumház eladó.
képes önéletrajzokat az aegonbacska@gmail. A sétálóutcán albérlet kiadó.
Tel.: 06 30/749-60-55
A-457
A-452
com címre várjuk.
A-447 Tel.: 06 30/539-15-38
Balotaszálláson családi ház eladó. Lakás2
Megbízható juhászt keresek teljes ellátással, ott- 70 m -es üzlethelyiség Kiskunmajsa központjá- csere érdekel. Tel.: 06 30/837-06-99,
ban
kiadó.
Tel.:
06
20/400-55-11
A-453
lakással. Tel.: 06 70/453-66-80
A-448
06 70/299-42-67
A-458
A Postakocsi Söröző pizzafutárt keres állandó munkára. Gyakorlat előny. Tel.. 06 77/423-219 A-449
Szobafestő
szakmunkást
Tel.: 06 20/34-64-800
1,5 - 2 szobás lakást vennék 5 M Ft-ig.
Tel.: 06 30/94-55-727
A-459
Új kínai üzlet nyílik május 3-án az Árpád és a
2
Kossuth
utca
sarkán.
Akciós
ruhák
féláron
és
tofelveszek.
Ház eladó. 692 m alapterületű. Paprika Antal u.
A-466 vábbi kedvezmények cipőkre, ruhákra. A-454 36. sz. Tel.: 06 30/47-99-269
A-432
Partnerközvetítés diszkréten.
Tel.:06 70/235-93-57
A/44
Dugulás-elhárítás. Tel.: 06 30/977-16-61,
06 77/739-177
A-373
Szegények Ügyvédje. A rászorulóknak díjtalan.
Tel.: 06 79/420-150, 06 70/319-30-74 A-377
Építési telek eladó a Kinizsi utcában.
Tel.: 06 70/451-48-82
A-444 www.menyasszonyiszalon.hu
A-413
A-414
I. emeleti, 2 szobás, erkélyes, gázfűtéses lakás az www.videoesfoto.hu
OTP fölött eladó. Tel.: 06 70/451-48-77 A-329
Tetőszerkezet-építés, tetőfedés, gipszkartonoOlcsó lakás eladó. Tel.: 06 20/328-86-73 A-435 zás, ácsmunkák. Tel. 06 70/38-28-762 A-438
A Dobó utcában felújított családi ház eladó. Aljnövényzet-kaszálás.
Tel.: 06 70/211-95-30
A-468 Tel.: 06 30/352-64-55
A-463
Figyelem! Akció! Kútfúrás. Szivattyúvásár. Németh Imre kútfúró. Kiskunhalas, Széchenyi u.
57. Tel.: 06 30/33-80-495
A-464
Elektromos targoncák eladók.
Tel.: 06 30/515-38-98
A-352
80-as MTZ eladó.
Tel.: 06 30/468-58-14
A-462
Családinapközi- tanfolyam májusban. www.csaladinapkozitanfolyam.hu
A-415
Anyakönyvi hírek
Születtek: Katzenbach Ádám (Lázár Nikoletta Mária) Kiskunhalas, Hajdú Diána (Török Nóra)
Kiskunhalas, Molnár Noel (Patai Magdolna Lilla) Pirtó
Házasságot kötöttek: Dr. Szente Zsolt János és Szerencsés-Fekete Ildikó
Elhunytak: Tarjányi Mihályné Boros Matild (Harkakötöny), Kurucz István (Kiskunhalas), Tóthné Eke Anita (Balotaszállás), Aikler Antalné Torma Irén (Kiskunhalas), Juhász-Vedres Imre
(Kiskunhalas), Felhő Antal Károly (Kiskunhalas), Illés Gáborné Túri Anna (Kisszállás), Pap Lajosné Varga Ilona (Kiskunhalas), Batki Imre (Kiskunhalas)
HALAS TV Kábelen
és sugározva UHF 31-es csatornán
MÛSORAJÁNLATUNK:
Május 5. szerda
00:00 Képújság
07:00 Híradó/kedd (ism.)
07:20 Napi Mozaik (ism.)
07:30 Sport Magazin (ism.)
08:00 Képújság
12:00 Sport Magazin
12:30 Híradó/kedd (ism.)
13:00 Képújság
17:00 A polgármester Gyula: Dr. Perjés Klára
17:30 Képújság
18:55 Műsorajánló
19:00 Híradó/szerda
19:20 Napi Mozaik
19:30 Beszéljünk róla
20:00 Híradó/szerda
20:20 Napi Mozaik
20:30 Hírháló (az ország helyi hírei)
21:00 FILM: Kémcsapda (16)
amerikai kalandfilm
23:00 Híradó/szerda (ism.)
23:20 Napi Mozaik (ism.)
23:30 Beszéljünk róla
00:00 Képújság
Május 6. csütörtök
00:00 Képújság
07:00 Híradó/szerda (ism.)
07:20 Napi Mozaik (ism.)
07:30 Beszéljünk róla
08:00 Képújság
12:00 Beszéljünk róla
12:30 Híradó/szerda (ism.)
13:00 Képújság
17:00 Ne kockáztass - egészségmagazin
17:30 Képújság
18:55 Műsorajánló
19:00 Híradó/csütörtök
19:20 Zöld Percek
- környezetvédelmi magazin
19:30 Kultúrkép - kulturális magazin
20:00 Híradó/csütörtök (ism.)
20:20 Zöld Percek
- környezetvédelmi magazin (ism.)
20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei
21:00 FILM: Pókercsajok (12)
amerikai akciófilm
23:00 Híradó/csütörtök (ism.)
23:20 Zöld Percek - környezetvédelmi
magazin (ism.)
23:30 Kultúrkép - kulturális magazin (ism.)
23:55 Képújság
Május 7. péntek
00:00 Képújság
07:00 Híradó/csütörtök (ism.)
07:20 Zöld Percek - környezetvédelmi
magazin (ism.)
07:30 Kultúrkép - kulturális magazin
08:00 Képújság
12:00 Kultúrkép - kulturális magazin
12:30 Híradó/csütörtök (ism.)
13:00 Képújság
17:00 Business-mix magazin
17:30 Képújság
18:00 PONT - ifjúsági magazin
18:55 Műsorajánló
19:00 Híradó/péntek
19:20 Gyermeksarok
19:30 Megyei Krónika
20:00 Híradó/péntek (ism)
20:20 Gyermeksarok (ism.)
20:30 Híradó / Az ország helyi hírei
21:00 FILM: A Glória támaszpont ostroma
(16) amerikai filmdráma
23:00 PONT - ifjúsági magazin
00:00 Képújság
SZÍNES TANÁCSOK
Sophia Loren szépség- és egészségreceptje
1. Ásványvíz: napi 2 liter fogyasztása. A bőrt rugalmasan
tartja, átmossa a vesét, méregteleníti a szervezetet. Aki kevés folyadékot iszik, korán ráncosodik.
2. Ananász: minden másnap friss ananászt fogyaszt. Az
egzotikus gyümölcs enzimjei gyorsítják az anyagcserét, ezáltal soványan tart.
3. Joghurt: naponta egy csészével, beletéve egy kanál
sörélesztőt. A hatóanyagok belülről ápolják a bőrt, és gondoskodnak a szép fényes hajról.
4. Böjtölés: háromhavonta két nap. Csak friss gyümölcsöt,
édesítő nélküli gyümölcslevet fogyaszt. Tisztítja az emészBai Bi – a gyógyító karlengetés
Az utóbbi ötven évben népszerűvé
vált gyakorlat, amelyet a Yi Gin Ching
elvei alapján dolgoztak ki.
Bár a gyakorlat egyszerű, erősítő és
gyógyító hatása igen jelentős. Az elmélet szerint a kar ismételt lengetése magasabb Chi-szintre (életenergia) gerjeszti a vállízület idegeit és meridiánjait, így
onnan a Chi alacsonyabb energiaszintű területre áramlik, teljessé válik a keringés. Különböző szervekhez kapcsolódó Chi-vezetékek végződnek a kézben,
a karlengetés fokozza a keringést valamennyiben. A karlengetés nem csak
tőrendszert, erősíti az immunvédelmet.
5. Súlyozó tréning: naponta tíz percig nyitott ablaknál.
Ezután hideg tus. Feszessé teszi az izmokat és széppé a
melleket.
6. Alvás: naponta legalább hét órát. A szoba hőmérséklete legfeljebb 18 oC legyen. Az alvás elősegíti az anyagcserét, a napi aktivitást.
7. Vérkeringés: hogy fitten kezdjük a napot, feltétlenül
váltakozva, hideg-meleg vízzel – négyszer meleg, négyszer
hideg – tusolni, ez jót tesz a vérkeringésnek.
8. Életöröm: a lelket simogatni kell, álmodozni, élvezni.
Nyitottnak kell lenni minden újra. Nevetve élni. Mivel így
maradhat fiatal az ember.
a Chi keringést fokozza, hanem a laza
mozgás révén a vérkeringést is.
A félévszázados tapasztalatok szerint számos betegség pusztán a gyakori
karlengetés segítségével gyógyítható.
Néhány rákos megbetegedés esetén
a fokozott Chi-keringés segíti az elváltozott sejtek normális működését és a
rák kiküszöbölését. A Chi elmélet szerint a rákot a Chi és a vér pangása okozza, ami szerkezeti elváltozást idéz elő a
sejtekben.
Karlengetéssel gyógyítható a tüdő, a nyelőcső és a nyirokrendszer rákos megbetegedése. A karlengetés más
rendellenességeken is segít, ilyen a
májnagyobbodás, a magas vérnyomás
és az agyvérzés, a szívproblémák és az
idegrendszeri rendellenességek.
A módszer rendkívül egyszerű. Álljunk vállszélességű terpeszbe, nyelvünk hegyét érintsük a szájpadláshoz.
Lendítsük a karunkat előre vízszintes
helyzetig, lefelé néző tenyérrel, azután
lendítsük hátra ameddig megy, felfelé
néző tenyérrel. Közben az egész testünket lazítsuk el.
Kezdjük 100 ismétléssel, majd fokozatosan emeljük ezerre-kétezerre, vagy
a gyakorlás idejét emeljük fél órára.
Jó egészséget!
Virágné Színes Ilona
Május 8. szombat
00:00 Képújság
08:00 Híradó/péntek
08:30 Kultúrkép - kulturális magazin
09:00 Teleshop
09:30 Csigu - a világ gyerekszemmel
10:00 Zodiákus
12:00 Megyei Krónika
12:30 Híradó/péntek (ism.)
13:00 Képújság
16:00 Asa-Consolis HNKC Kiskunhalas NKSE-Bravotel
17:20 A hét Napi Mozaikjai
18:00 PONT - ifjúsági magazin
19:00 Sport Magazin (ism.)
19:30 Kultúrkép - kulturális magazin (ism.)
20:00 Megyei Krónika
20:30 Hírháló /az ország helyi hírei
21:00 Házibuli Attilával és vendégeivel
- zenés showműsor
22:00 Sztárok a konyhában
22:30 Tabu Tv Sztárhíradó
23:00 Képújság
Május 9. vasárnap
00:00 Képújság
09:00 Teleshop
09:30 Nyitott egyetem
10:00 Zodiákus
12:00 Testületi ülés (hétfői ülés ismétlése)
16:00 Asa-Consolis HNKC Kiskunhalas NKSE-Bravotel
18:00 Híradó/hétfő (ism.)
18:30 Híradó/kedd (ism.)
19:00 Híradó/szerda (ism.)
19:30 Híradó/csütörtök (ism.)
20:00 Híradó/péntek (ism.)
20:30 Beszéljünk róla
21:00 FILM: Besütizve (12) amerikainémet vígjáték
23:00 Képújság
Május 10. hétfő
00:00 Képújság
07:00 PONT - ifjúsági magazin
08:00 Képújság
18:55 Műsorajánló
19:00 Híradó/hétfő
19:20 Napi Mozaik
19:30 10 éve történt
20:00 Híradó/hétfő (ism.)
20:20 Napi Mozaik (ism.)
20:30 Hírháló /az ország helyi hírei
21:00 FILM: Pörgess fel Baby (12)
amerikai vígjáték
23:00 Híradó/hétfő (ism.)
23:20 Napi Mozaik (ism.)
23:30 10 éve történt (ism.)
23:55 Képújság
Május 11. kedd
00:00 Képújság
07:00 Híradó/hétfő (ism)
07:30 10 éve történt (ism.)
08:00 Képújság
12:00 10 éve történt (ism.)
12:30 Híradó/hétfő (ism)
13:00 Képújság
17:00 Virágzó Magyarország - Jászberény
17:30 Képújság
18:55 Műsorajánló
19:00 Híradó/kedd
19:20 Napi Mozaik
19:30 Sport Magazin
20:00 Híradó/kedd (ism.)
20:20 Napi Mozaik (ism.)
20:30 Hírháló (az ország helyi hírei)
21:00 FILM: A riporter (16) amerikai thriller
23:00 Híradó/kedd (ism.)
23:20 Napi Mozaik (ism.)
23:30 Sport Magazin (ism.)
23:55 Képújság
A mûsorváltozás jogát fenntartjuk.
A Halas Tv saját mûsorai
vastag betûvel szedve.
2010. május 5.
sport  11
www.halasmedia.hu
Káprázatos Szilády-futógála
Bibós bajnokok bravúrja
Népes mezőny a rajtnál
Profi módon „amatőrök”
Jó munkát végzett a Péter Attila és
Zákány Sándor testnevelők vezette stáb mind a szervezést, mind a lebonyolítást illetően, hiszen rengetegen
neveztek és az indulók részesei lehettek egy hangulatos futóünnepnek. A
Mátyás térről rajtolók a szokásokhoz híven egy kétkilométeres, jól kijelölt kör lefutása után érkeztek – a 7-8.
osztályos fiúk egy hirtelen záportól bőrig ázva – a Gimnázium utcai célkapuba. A nagy létszámú negyven-ötven fős
mezőnyökben a Felsővárosi, a II. Rákóczi és a rendezők képviselői mutatták a
legjobb formát. Az egyéni érmes helyezések: III. korcsoport, 5-6. osztályos fiúk: 1. Gyenizse Bence, Felsővárosi, 2.
Lajkó Márk, Fazekas, 3. Koch Attila,
Fazekas. Leányok: 1. Horváth Lilla, Fazekas, 2. Nyitrai Nóra, Fazekas, 3. BaÚjabb trófeával, hatalmas serleggel gazdagodott a Felsővárosi Általános Iskola sportelismeréseket tartalmazó vitrinje. Az
iskola III. korcsoportos fiú kézilabda csapata megnyerte a megyei döntő összecsapásait, s mint
Bács-Kiskun megye bajnokának,
joga van az országos elődöntőn
való részvételhez.
Bár amatőr kategóriának hívják,
profi teljesítményt nyújtottak a
Bibó István Gimnázium diákjai a
diákolimpia országos döntőjében
kispályás labdarúgásban. A halasiak – ahogy vezetőjük Kollarics
Gábor fogalmazott – egy nagy
csapatot alkotva szerezték meg
az aranyérmet.
Fotó: Pozsgai Ákos
Ismét megmozgatta városunk
általános és középiskolásait a
Szilády Áron Református Gimnázium hagyományos, másfél évtizede élő sporteseményével, a
Szilády Kupa utcai futóversenynyel. A kihívásnak most is több
százan tettek eleget, melyen a
leggyorsabbak a Felsővárosiból,
illetve a Sziládyból és II. Rákócziból kerültek ki.
lázsevics Nikoletta, Szilády. IV. korcsoport, 7-8. osztályos fiúk: 1. Kollarics
Attila, Felsővárosi, 2. Vancsura Gergő, Felsővárosi, 3. Komlós Norbert,
Felsővárosi. Leányok: 1. Suhajda Klaudia, Szilády, 2. Kósa Krisztina, Szilády, 3. Minda Henrietta, Felsővárosi. V.
korcsoport, 9-10. osztályos fiúk: 1. Hérák János Benjámin, Szilády, 2. Harkai
Ákos, Vári Szabó, 3. Ujvári Tamás, Bibó. Leányok: 1. Konkoly Eszter, Szilády, 2. Csima Éva, Szilády, 3. Faddi Renáta, II. Rákóczi. VI. korcsoport
11-12. osztályos fiúk: 1. Szőnyi Krisztián, Vári Szabó, 2. Mintál Roland, II.
Rákóczi, 3. Ördög Milán, Vári Szabó.
Leányok: 1. Szilágyi Nóra, II. Rákóczi,
2. Farkas Gizella, Szilády, 3. Horváth
Imola, Szilády. Felnőtt férfiak: 1. Dankó
László, 2. Laczkó Lajos, 3. Tabajdi József. Nők: 1. Csatári Piroska.
Az ünnepélyes eredményhirdetésen érmek, serlegek és emblémás pólók garmadája talált gazdára. Dr. Bognárné Nagy Éva igazgatónő azzal a
reménnyel búcsúzott a résztvevőktől,
hogy ezután sem szegi kedvüket a Szilády Kupát szinte állandóan meglátogató eső.
(A csapatverseny és az iskolák közötti pontverseny eredményét jövő
héten közöljük.)
Vass Katalin
Megyei elsõk
továbbjutás eldöntésére. A halasi kézilabdásokat felkészítő Simon Magdolnától és Nagy Ernő testnevelőktől
azt is megtudtuk, hogy a mieinknek
nem igen kedvezett a sorsolás. Bár
mind a keceli, mind az ügyes hercegszántói ellenfeleikkel szemben nagyMegyénk négy körzetének legjobb- arányú győzelmet értek el – pihenő
jai találkoztak a közelmúltban Kis- nélkül kellett a szintén veretlen nyárkunmajsán a megyebajnoki cím és a lőrinci csapattal szembeszállniuk. A
két edzőnek azonban sikerült a csapat
szerkezetét úgy alakítani, hogy tudása legjavát hozhassa, azzal együtt,
hogy a fiúk nagyon fegyelmezetten
játszottak, és betartották Nagy Ernő
és Simon Magdolna kéréseit, taktikai
utasításait. Az első félidő hajrájában
aztán az addig magabiztos nyárlőrinci gárda megbotlott, és a Felsővárosi válogatottja 14:9-re állíthatta be a
– Óriási élmény, amely egy életre szól
– röviden így summázta Kollarics Gábor
azt, hogy a Bibó István Gimnázium VI.
korcsoportos csapta megnyerte az országos diákolimpiát kispályás fociban. A
kategóriát amatőrnek nevezték, mivel
magasabb kategóriás labdarúgók nem
léphettek pályára. A halasiak profi teljesítményt nyújtottak a 16 csapatos mezőnyben. A csoportmeccsek során a budapestieket 3-0-ra, a Gyomaendrődöt
Sportgála
Romokban
KNKSE-Veszprém 20-32 (11-16)
Szeretem a kézilabdát. A jó és a kevésbé jó kézilabdát is. A lélektelen, ötlettelen játékot viszont egyáltalán nem. A Kiskunhalas NKSE vasárnap este nemcsak
engem, hanem az egész közönségét, rajongótáborát – ha még van ilyen – becsapta, megszégyenítette. Most tekintsünk el attól az incidenstől, ami az első félidőben történt, és a rendezők oldották meg a kínos helyzetet. Hagyjuk, van ilyen.
Éles József ideérkezésével mintha rend költözött volna a KNKSE-be. Lehet, hogy
ez volt a látszat. Kérdések vannak, amelyek mindenkiben megfogalmazódtak, de
lehet, hogy nem tették még fel. Most én megteszem. Vajon érdemes-e ilyen teljesítmény láttán NB I-es álmokat kergetni? Vajon elfelejtett kézilabdázni a megváltóként várt és osztrák válogatottsággal bíró Marina Budecevic, aki látványosan kerüli az ütközéseket? Miért a „korelnöknek” számító, de még mindig óriási
haszonnal játszó Csendes Editnek kell a vezéregyéniségnek lenni? Tényleg csak a
Hunniát tudjuk legyőzni ebben a gyenge mezőnyben? Mi lett a védekezésünkkel?
Hogyan magyarázzák meg a ma esti teljesítményt a klub főszponzorának, aki
maga is az első sorból nézte végig a szenvedést? Vajon elegendő magyarázat-e
a mostani helyzetre az, amire a vezetőség többször hivatkozik, miszerint mi vagyunk az ország 11. legjobb csapata? Van-e jövő abban az esetben, ha mondjuk a
Hódmezővásárhely összeroskad, és jövőre mégis mehetünk az élvonalba? Tényleg lesz-e feljelentés az előző elnökség ténykedése okán vagy ez csak a szokásos
városi legenda? Ugye, nem szűnik meg a halasi kézilabda? Valaki bocsánatot fog
kérni a vasárnapi produkcióért a szurkolóktól, akik pénzt fizettek ezért a mecscsért? Nyilván vannak válaszok, és olyanok is, akik ezt megválaszolják. De ez a
csapat, ez a klub, amelynek szurkoltam (a Tekó bitumenes pályáján még jó 18
évvel ezelőtt; Jászberényben, az első feljutás ünneplésekor; Debrecenben, amikor Cingával vertük a hazai csapatot és vasárnap is, amikor alázott minket a
Veszprém), úgy látszik, romokban hever. Van még két meccs, ahol el lehet feledtetni a rosszat és fel lehet építeni valamint a romokból.
J. L.
A Veszprém elleni találkozó létfontosságú volt a halasiak számára. Ehhez
képest némi meglepetés okozott, hogy
viszonylag kevesen voltak a lelátókon. A
vendégdrukkerek az elején hangpárbajt
vívtak a hazaiakkal, Gerstmár Renáta
és Veszeli góljára Leposava válaszolt.
Az első percek koreográfiája már előre
vetítette a találkozó alakulását. A mieink közül Csendes igyekezett, Leposava
gólokat lőtt, a többieken nem igazán lehetett felfedezni azt, hogy talán ez lehet
az életben maradás kulcsa. A veszprémiektől sem láttunk csudát, szépen tették a dolgukat és a támadásaikat Földes,
Gerstmár vagy éppen Veszeli jóvoltából gólokkal fejezték be. Hoffmann jól
védett, a heteseinkből is kimaradt, így
a várt feltámadás bizonytalan időre elmaradt. A 17. percben már 6 góllal vezettek a vendégek, akik szemmel lát-
hatóan igen harapósan léptek pályára.
A közönség egyre türelmetlenebb volt,
a Veszprém pedig mindig megtalálta a
legjobb megoldást ellenünk. Gyakorlatilag már a szünetben látszott, hogy komoly bajaink lehettek. A második féldiő
legüdítőbb pillanatait az jelentette a halasiak számára, hogy Virág beállt, és három szép gólt lőtt, valamint a fiatal, Vikor Noémi is betalált néhány órával az
érettségije előtt. A többit érdemes gyorsan elfelejteni, a vendégek helyenként
már tetszetősen játszottak, így egyre
nagyobb lett a különbség. A B-közép leszerelte a nagy drapériáját, többen elindultak hazafelé. A közönség soraiból
egyre több elégedetlenkedő hang hallatszott, és rá is számoltak a hazai nézők
a hazai csapatra. A KNKSE a szezon leg- Hódmezővásárhelyen (péntek, 18 óra), illetve a Hunnia ellen Bugyiban (május
fontosabb meccsén megsemmisítő ve- 15., 14 óra) zárja az Arany Ászok Liga rájátszást a Kiskunhalas NKSE. A csapat
reséget szenvedett.
levi jelenleg kieső helyen van.
Idegenben zárunk
Díjazottak
A 40. CSI* Nemzetközi Díjugrató Lovasversenyen, az ünnepélyes megnyitón elismeréseket adtak át azoknak,
akik sokat tettek a bajnokság szervezéséért. A honvédelmi miniszter elismerését vehette át Hirling József volt
parancsnok; Dózsa Károly volt parancsnok és Fráter Sándor nyugalmazott alezredes. A halasi önkormányzat
díját érdemelte ki posztumusz dr. Vincze Jenő, akinek elismerését felesége,
dr. Jenővári Éva vette át. Jutalmazták Tánczos Sándor egykori tanácselnököt, Bánfi Vilmos pályaépítőt, Krizsán János olimpikont, Horváth József
olimpikont, Szegedi Gábor világbajnokot, Tuska Pál olimpikont és Sós Attila olimpikont.
szerezte, aki egyébként a torna gólkirálya is lett. A csapatban Fülöp József,
Gyarmati Viktor, Hegyi Péter, Herczku Dániel, Lakatos Áron, Molnár Csaba, Szabó Béla, Tasnádi Ádám, Vágvölgyi Áron és Verseczki György kapott Kispálya
helyett. A felkészítésben elévülhetet- Folytatódott a városi kispályás lablen érdemei vannak Kárász Zsoltnak és darúgó-bajnokság a Szilády-gimnáziKollarics Gábornak.
jl um műfüves arénájában. Eredmények,
B-csoport, első forduló: Krízis-Szivacs
0-7, BIG-TIM-Filantrop 4-0, Honvéd Gábor Áron SE-Rapid 12-3, Levis-Rosszbarátok 2-4. Az A-csoport
2. fordulójában: Kis-Itália-Drazsé 1-7,
Gánti-Cel 2-3, Sóstó-Connextion 5-4,
Csirkefogók-Halasvár 7-3. A bajnokság pénteken és hétfőn folytatódik.
Zsinórban
országelsők
Május 6-án, csütörtökön 17 órakor rendezik a hagyományos sportgálát. Az ünnepségnek a Városi Filmszínház ad otthont, összesen 11 sportolót,
sportvezetőt ismernek majd el. Rész- Bámulatos sikert könyvelhet el a Bibó István Gimnázium amatőr leletek a jövő héten.
ány kézilabda csapata, ugyanis a Diákolimpia bajnoka címet érdemelte ki a Békéscsabán lebonyolított országos döntőn. Ráadásul zsinórban a negyedik alkalommal utasította maga mögé minden ellenfelét.
végeredményt. A döntő sikeréhez kiemelkedőt nyújtott Ifkovics Zorán a Alig több, mint egy hete zajlott le az hatalmas szívvel és jó kapusteljesítkapuban, valamint Gyenizse Ben- Amatőr Kézilabdázók Országos Döntő- ménnyel végül a döntőben is nyerce, Gyenizse László és Domján Ta- je, amelyen a kiskunhalasi Bibó István ni tudtak Kazincbarcika együttese elmás. Minden elismerést megérdemel Gimnázium leánycsapata ismét learat- len. Így szerezte meg az Amatőr Leány
a csapat többi tagja is: a csapatka- ta a babért. Egyedülálló ebben felké- Kézilabda Diákolimpiai Országos Bajpitány Kis Szabolcs, Csapi Bence, szítőjük, Katkó Andrea testnevelő noka címet a Babenyecz Csilla, Béres
Lavati Alex, Oláh Alex, Rácz Attila, szerepe, akit csapatáról, az esemé- Hanna, Szikora Tímea, Sörös Dóra,
Sörös Ádám, Szabados Sándor, Sza- nyekről kérdeztünk.
Kocsis Dóra, Kovács Dóra, Csomor
bó Dominik és Tóth B. Sándor. A má- – Ahhoz, hogy lányaim ismét or- Kinga, Bodor Zsófia, Tabajdi Berta,
jus közepére kiírt országos elődöntőre szágelsők lehessenek, öt mérkőzést Alföldi Babett, Koch Fanni, Balogh
plusz edzésekkel készülnek és igye- kellett megnyerniük a döntőben. Mi- Ivett öszszeállítású csapatunk. Kükeznek erősödni fizikailag és taktikai- után a selejtezőben megverték Deb- lön dicséretként hozzá kell tennem, a
lag egyaránt.
VK recen, Mohács és Mezőtúr csapatát, most végzős Babenyecz Csilla és Béaz elődöntőbe jutottak, ahol maga- res Hanna első osztályos korától, azaz
biztos küzdelemben legyűrték Békés- mind a négy esetben tagja volt a diákcsaba képviselőit. Kimagasló csapat- olimpiai bajnok csapatnak.
egységben, összetartással, akarással,
VK
Hoffmann meséi
Kiskunhalas, 200 néző, vezette: Baranyi Szloska
KNKSE: Guiu – Kokas, Tamás 1, LEPOSAVA 7, Szarka, CSENDES 8/7,
Gerstmár Sz., csere Pethő (kapus), Szűcs, Kárpáti, Budecsevics, VIRÁG 3,
Vikor 1, edző: Éles József
Veszprém: HOFFMANN – FÖLDES K. 6, Smidéliusz 4, Ábrahám 3, GERSTMÁR R. 7, Veszeli 6/3, Földes B., csere: Lengyel (kapus), Mocsai 1, Velky,
Szabadfi 1, Koszorús 1, Bognár 3, Horváth V, edző: Gyurka János
Kiállítások: 2 perc, illetve 10 perc.
Hétméteresek: 9/7, illetve 3/3.
2-1-re verték, és az igen erős Váccal
1-1-es döntetlent játszottak. A továbbjutást követően a Kaposvárt 3-0-ra
győzték le, majd következett az elődöntőben az Eger. Óriási csata, kiélezett küzdelem és izgalmak: 2-2 után
hetesekkel került döntőbe a Bibó. Ott
megint a Váccal kerültek szembe, és
a mindent eldöntő gólt Tasnádi Ádám
RÖVIDEN
Eredményes jitsukák
Ismét szép eredményeket értek el a halasi jitsukák a XI.
Hírös Kupa Országos Ju-jitsu
Bajnokságon Kecskeméten.
Mint megtudtuk: a quatro maxi kategóriában, a technikai
bemutató során Bárány Olivér és Markovics Markó első
helyen végzett. A randori 35
kg-ban, a küzdelemben Bárány Olivér a második volt.
Grappling gi 30 kg-os küzdelemben Papp Levente ezüstérmet nyert, a randori 30
kg-os küzdelemben ugyanő
a 4. volt. A fiúkat Beck József készítette fel a versenyre – kaptuk a hírt.
Idegenben
A Kiskőrös elleni hazai döntetlen
után a Dusnokkal meccselt idegenben
a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a Kiskunhalasi FC. A halasiak sikeresen vették ezt az akadályt,
ugyanis Márton Attila csapata 1-0-s
győzelmet aratott tovább folytatva az
eredményes tavaszi sorozatot.
Emléktorna
A Kiskunhalasi FC két korosztályos csapata Bácsalmáson szerepelt
a Kriszt Mátyás Emléktornán. Az U9
korosztály Miskei László, Csillag István, Péter Szabó Marcell és Angeli
Tamás góljaival 4-3-ra verte a Bácsalmás I-et. A Bácsalmás II. ellen 6-1es vereséget szenvedtek a srácok, így
a 2. helyen végeztek. A torna legjobb
kapusa Lengyel Péter (KFC) volt. Az
U11-esek Ács Gergely, Juhász Péter, Kaszap Attila, Fekete Sándor 2 és
Papp Dominik góljaival 6-0-ra verték
a Hetényegyházát. Ezt követően a házigazdák két csapatával is döntetlent
játszottak, így a halasiak a 2. helyen
végeztek. A legjobb kapusnak Piegel
Dominiket (KFC) választották, míg a
legjobb játékos Juhász Péter volt
Ötös
Kiütéses és igen fontos győzelmet aratott a Kiskunhalasi Spartacus hazai pályán a megyei III. osztályú labdarúgó bajnokságban. A
halasi csapat a Várszegi (Papp)-Mihályi, Kazinczi, Muntyán, Lajkó-Árvai, Horváth Á, Takács (Vígh), Lőrincz-Kovács I. (Nyúl), Csernák Zs.
(Gyenizse) összeállításban fogadta a Fülöpjakabot. A hazaiak már az
első félidőben 3-1-re vezettek, és ez
el is döntötte a találkozó sorsát. Kiskunhalasi Spartacus-Fülöpjakab 5-1
(3-1). A góljainkat Csernák, Horváth,
Lőrincz, Árvai és Kovács szerezte.
Túra
Vasárnap rendezik a hagyományos
Krausz és Társai tavaszi gyalogtúrát.
A találkozó reggel fél nyolckor lesz a
halasi vasútállomáson, az úti cél pedig
a Járószéken, a Fráter dombokon át a
felsőszállási huszártanya. A táv 12-13
kilométeres lesz. Mindenkit szeretettel
vár a rendező Zöldsport Klub.
jáger
12  városunk színei
www.halasmedia.hu
2010. május 5.
DEKÓDER
Borbála a legjobb
kis magyar túrázó!
avagy a szavak mögötti világ
Egy év alatt 300 kilométert és 7 ezer méter magasságot járt meg Tóka Borbála. A Fazekas-iskola bájos diákja tavaly az év legeredményesebb teljesítménytúrázója lett. Családja szerint Bori sosem adja
fel, és szereti ezt a gyönyörű sportot – akárcsak szülei, akik e szép
hagyományra nevelték.
A Tóka-családba az apa, József oltotta
be a kirándulás, a túrázás szeretetét. A
férfi gyerekkora óta rajongója a könnyű
testi sportnak, igaz, idővel a kocogást
az előbbire váltotta. Szinte ma sincs
olyan hét-hétvége, amikor ne hódolna
egészséges szenvedélyének, s legtöbbször családja is vele tart.
– Évente legalább 15-16 túrán részt
veszünk, nemrég például a Gerecsén,
ahol majd’ 4 ezer ember indult, velünk
együtt – sugallja egyben a Magyarországon nagy tradícióval bíró tömegsport hangulatát is Tóka József.
A család tréfásan büszkélkedik vele,
hogy ma már Bori az, aki a legkeveseb-
Világelső rosé
a halasi borversenyen
bet panaszkodik a távolságok és szintkülönbségek meghódítása közben.
– Sosem adja fel – biccent hozzá a
fejével Bori édesanyja, Margit, aki a
legnagyobb élménynek azt tartja, hogy
a természet varázsa mellett a családi együttlét, a sok beszélgetés is színezi-gazdagítja a kirándulással töltött
hétvégéket.
Bori tehát, aki tavaly nevezett az Év
Teljesítménytúrázója címre, mondhatni: könnyű szerrel, szép és családias keretek között nyerte el a ritka
elismerést. Igaz, ehhez le kellett járnia 16 túrán összesen 300 kilométert,
és meg kellett birkóznia 7 ezer méter
szintkülönbséggel – és amiről nem szól
a fáma: ki tudja, mennyi kullancs- vagy
szúnyogcsípéssel, lábfejre duzzadt vízhólyaggal, ázással és verítékezéssel...
A Fazekas-iskola 12 éves tanulójával Tóth Péter szerettette meg a mozgás, a testedzés örömét, és ismertette
fel az állóképesség fontosságát. Bár a
diáklány inkább a reál-matematika felé orientálódik, a természet, az állatok
szeretete is közel áll a szívéhez.
– Mindannyian arra buzdítunk mindenkit, hogy keressék, ismerjék és
szeressék meg a tájak, a természet
szépségét, és minél többet töltsenek
kirándulással, mozgással – mondja a
Tóka-család szinte kánonban. Lelkesen csillogó szemük üzenetét is tolmácsoljuk ezúttal: gyerünk, ki a zöldbe
minél többen, minél többet...!
(Kép, szöveg: kz)
fotó: családi album
A Tóka-család mindenkit arra buzdít: keresse a mozgás, a természet örömét!
Isten hozott, Anna és Kata!
A gyermek érkezése a legnagyobb öröm a családban, hát
még, ha duplán adatik meg ez a boldogság! A Várszegi-családhoz is két csomagot hozott egyszerre a gólya, Anna és
Kata személyében. A várandósság alatt nem voltak komplikációk, így az édesanyának, Beának csak a 34. héten kellett befeküdni a kórházba egy rövid kivizsgálásra. A lányok
a 39. hét közepén gondolták úgy, hogy kezd szűkös lenni a
hely odabent – végül mindketten 2,9 kilóval és 50 centisen látták meg a nap-, azaz a holdvilágot április 7-én, éjjel
fél 10 után a halasi kórházban. A császármetszésnél Kellner
M. Barnabás, Bástyi András orvosoknak Nemes Ilona szülésznő segédkezett. Az egy hét után hazatérő mamát és a
hugicákat a 7 éves Ákos és a 3 éves Bence izgatottan várták. Nem féltékenyek azóta sem a lányokra, sőt: az apával,
Csabával együtt sokat segítenek, sürögnek-forognak körülöttük, de a két nagymama is kiveszi a részét a teendőkből.
A lányok érkezésével megváltozott Várszegiék élete. Kilenc hónap teljes testközelben, egymás rezdüléseire, mozdulataira hangolódva telt Anna és Kata életében. Most már
másoknak is megadatik a lehetőség, hogy szeressék, dajkálják, becézhessék őket. Ádám és Bence, a szülők és a
nagyszülők, és persze a család minden tagja az élet legnagyobb ajándékát tudhatja magukénak, a két pici lányt. Isten hozott benneteket!
Vadkerti Mónika
Fogyasztás-plakátkiállítás
A nyíregyházi E-misszió Egyesület plakátkiállítást állított
össze spanyol civil szervezetek antireklámjaiból. Ezeket május 6-tól 30-ig Halason is megtekintheti a közönség. A Fogyasztás mindhalálig?! című tárlat megnyitója csütörtökön
17 órakor lesz az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodá-
ÁDÁZ SZEMEK
ban, a Boróka-ház emeletén. A plakátok meghökkentőek,
néha sokkolóak, némelyek mulatságosak is, de mindenképpen elgondolkodtatnak, és felhívják a figyelmet egy sor, a
mai társadalomra jellemző problémára és visszásságra.
P. L.
Viktor király? Ésszerű cselekvésre csak
akkor van lehetőség, amikor a test dolgai
rendben vannak: amikor nincs éhség, fájdalom vagy külső fenyegetés. Az ész ritkán tud választ adni a fizikai kihívásokra:
életveszélyben a test önállósítja magát,
és az ösztönei szerint kezd cselekedni...
A társadalom ugyanígy működik. Amikor
a dolgok rendben mennek, akkor az emberek ráérnek az eszük szerint kiválasztani a vezetőket. Amikor viszont zűrzavar
vagy szegénység van, akkor oda a higgadt megfontolás. Magyarország kábé
egy évszázada nincs rendben, úgyhogy a
politikai választásaink sem normálisak, a
legutóbbiak egyenesen abszurdak: Hornék 94-ben a kádári nosztalgiára, Orbánék 98-ban a nemlétező polgári igényekre, Medgyessyék és Gyurcsányék az
átlátszóra gyalult ígéretekre alapoztak –
mégis hitt nekik a többség. A rendszerváltás 21 éve az egyre süllyedő szellemi,
morális és kulturális színvonal jegyében
sodródott el, mígnem az utóbbi években
már az állami működés totális csődje vált
közvetlen fenyegetéssé.
Ebben a helyzetben a Fidesz kétharmados
győzelme nem nevezhető másnak, mint
természetes szükségszerűségnek.
Természetesnek azt nevezem, amikor
egy ország a globális gazdasági és civilizációs krízis közepette nagyerejű felhatalmazást ad egy pártnak. Róma is akkor
állított diktátort, amikor háború tört ki
a birodalomban. Amikor gáz van, akkor
nem jön be a demokrácia. Akkor – ha
nem is diktátor, de – erős kezű, egyszemélyi vezetés kell. Szükségszerű is tehát
az a folyamat, ahogyan a társadalom eljut idáig. Az a korrupció, az a töketlenkedés, az a nagyképű felelőtlenség, amit
a „baloldali” kormány tanúsított az utóbbi 4-8 évben, szükségszerűen hozta Magyarországra a Jobbik előretörését és a
Fidesz kétharmadát – minden más magyarázat mellébeszélés.
Sokan most mindenfélétől tartanak: Fidesz-diktatúra, tisztogatások, újabb éhes
párt-klientúra korrupciós hulláma, satöbbi. Így lesz vagy sem, kiderül; nem
is fontos.
„
Fotó: Pozsgai Ákos
a szeretet –
hülyén hangzik?
Szigorú ítészek zsűrizték a negyedik alkalommal tartott halasi borudvar versenyén minősített nedûket. A
szín, az illataroma és az íz összhatását vizsgálták a szakemberek, akik a
fehérborok kategóriában a legjobbnak
a soltvadkerti Font Pincészet Irsai Olivér borát ítélték meg. Második lett a
soltvadkerti Frittmann Pincészet Ezerjó, harmadik a Béla Pincészet Nektár
nevű bora. Rosé kategóriában első helyen végzett a soltvadkerti Frittmann
Pincészet 2009-es évjáratú Kékfrankos roséja, amely az április végén
Franciaországban megrendezett Világ Rosé Borversenyen 23 ország 800
bormintája közül az egyik aranyérmes lett. Második legjobbnak a Sárosdi Pincészet rosé cuvéeje, harmadiknak pedig a Koch Pincészet Cabernet
Sauvignon roséját ítélte a zsűri. A vörösborok közül az első helyet Fekete
Mihály Cabernet Sauvignon bora kap-
ta, a második a soltvadkerti Frittmann
Pincészet Cabernet Sauvignon francja,
harmadik a Koczor Pincészet vörös cuvée-je lett.
P. Á.
A szeles tavaszi időjárás kiszárította pár hétre az ádáz szemeket, de most újult
erővel... – ahogy mondani szokás. Legutóbb a volt Levi’s-üzem egyik telekrészlete szerepelt rovatunk fotóján, ahol most történetesen birkák legelésznek...
Ezúttal sokkal messzebbre merészkedtünk – a tavaszi idill szféráiba távolodtunk, de azért ez sem nehéz feladvány. E-mail, levél, telefon...!
(Kép, szöveg: kz)
Az igazán érdekes ez: képes-e Orbán
Viktor felnőni ahhoz a hallatlan szerephez, amire most felhatalmazták a magyarok. Képes lesz-e több lenni, mint a
Fidesz kormányfője? Képes lesz-e tényleg az lenni, amivel a fanyalgó baloldal
máris vádolja – királlyá válni?
Kétharmados többség: demokráciában
ez kvázi királyság – bármit meg lehet
tenni vele. Ha az fog folytatódni, ami eddig: a nemfidesz-szavazók lekomcsizása,
a diszkrét zsidózás-cigányozás, a pártbarát elvtársak zsíros álláshoz juttatása –
akkor minden marad a régiben. Marad a
kettéosztott ország posztszocializmusa,
marad a korrupció, a szellemi és érzelmi
sivárság, a testvérgyűlölet és a polgáritól
fényévekre álló csürheközélet.
Orbán előtt áll viszont egy, a politikától távol álló lehetőség: a szeretet. Hülyén hangzik? Vagy mégsem? A győztes most mindent megtehet – azt is, ami
példátlan és logikátlan is. Ebben az istentelen, kapzsi és öntelt világban divat diadalmasan azok fölé emelkedni, akik nem
a „mieink”. De együttműködni, vállvetve
békét teremteni, közös erőfeszítést szervezni nem divat, ennek nincsenek hívő
tömegei. Kevés is az olyan eszes és bátor politikus, aki képes és kellően bátor
volna hozzá.
Most eldől, hogy csak kevés, vagy egyáltalán nincs is...
k-out